Kiriska

A Kiriska nem női becenév.
A Kiriska inkább egy gyűjtőfogalom, a csínytevő leánygyermekek riogató megnevezésére.
Olyan, mint a kisasszony.
- Na, mi a helyzet kisasszony?
- Hány óra van Kiriska?
Ha a kérdést kedves szüléd teszi fel neked, akkor az amúgy is csekélyke bátorságod romokba hagyod  a kapun kívül,ahol még játszikálnál kicsit gyerekpajtásaiddal. De az óra jár - ilyenkor meg pláne -és este kilenckor minden rendes ember gyerekének ágyban a helye. És punktum.
Parancsok, törvények, szigorok, pofonok nem éppen önbizalom növelő tanítási módszerei közt próbáltuk a magunk kis örömeit verés nélkül megúszni, nem nagy sikerrel.
A felnőtt szava szent volt. Ő a tapasztalat, ő az igazság és a parancsoló.Ha kimondtak valamit csak nagyon ritka esetben vonták vissza, főleg a gyerekek javára.A kimondott szónak nagy hatalma volt.
Nem ígérgettek,
nem kényeztettek,
ritkán kaptunk dicséretet ,
sokszor szidást, és naponta verést,
mert füllentettünk,
mert feleseltünk,
mert szaladtunk, ha lassan kellett menni,
mert "ámbolyogtunk"ha sietnünk parancsoltatott,
ha cipőnk beázott,
ha a csirkéket nem szedtük össze eső előtt,
ha a nyitva maradt kapun bejövő szomszédék tehene lerágta a virágbimbókat, és még sorolhatnám, de minden napra jutott egy verés.Sokszor több is.
Tehát a gyerekkorunk jobbára azzal telt,hogy megszegtük a tilalmakat, rettegtünk a veréstől, utána sírtunk egy sort, majd minden kezdődött elölről.
- Kiriska,hogy néz ki a cipőd?
supp
- Kiriska, megforgattad a rendet?
-Minnyá....
supp.
Az iskolában meg ugyanaz történt
megvertek, ha nem figyeltünk,
megvertek, ha nem kérdeztek és beszéltünk,
megvertek, ha kérrdeztek és nem feleltünk,
tenyerest kaptunk a rossz osztályzatért,
tenyerest ha nem tudtuk eléggé a szorzótáblát.
Ha otthon panaszkodni mertünk az volt a válasz
-jól tették,biztos megérdemelted!
nem szaladtak velünk reklamálni,nem írattak át más tanárhoz, más iskolába, nem rugatták ki a tanárt.
Amit főztünk magunk kellett megegyük.
És ennek ellenére úgy volt szép, ahogy volt, nem lett belőlünk anyámasszony katonája,meg munkakerülő.
És érdekes módon mindez nem maradt meg negatív élményként, mert ez volt az akkori világ rendje, az élet velejárója jó és rossz szokásaival együtt.

Szüreti bál

Újra itt az ősz,eljött a szüreti bálok ideje. Szombaton már lóháton éneklő csőszöktől volt hangos a falu: Ősszel érik babám a fekete szőlő....énekelték,habár hideg vidékünkön nem terem meg e nemes gyümölcs.
Ez senkit nem tántorít el attól,hogy szüreti bált szervezzen,ugyanis a piacon a román gazda szívesen cserél szőlőt krumplival,és máris megvan az alapanyag.
A hetvenes években-a mi fiatalságunk éveibe-hasonló volt a folyamat,csak akkor a katonaköteles legények rendezték ,tehát a húszéveseké volt a világ. Most pedig ,aki vállalkozik erre ,mindenkit szívesen látnak.
Akkor 10 csőszpár volt a szokásos és a tizenegyedik pár a csőszbíró,akik nem csak címben,hanem méltóságában is a döntőbíró szerepét kellet képviselje,ugyanis nem mindig zajlott zökkenőmentesen a szüreti bál.

Pénteken este a termet díszítettük fel szőlőfürtökkel ,úgy hogy onnan lopni is lehessen,amit ha észrevettek a csőszbíró megbüntetett valami szimbolikus összegre.Két szőlőkoszorút  fontunk,amelyek a bál alkalmával értékesítésre kerültek.A kisebbik koszorút tombolán nyerhettek meg,a nagyobbik pedig árverezés tárgyát képezte( szinte mindig meg volt bundázva...:)))Másnap - szombaton- lóháton,és feldíszített szekéren körbejártuk a szomszéd falvakat,hogy tudomást szerezzenek az esti bálról. A lovakat azelőtti napokban be kellett tanítani,hiszen őnekik is viselkedniük kellett,és a zenétől sem szabadott megijedniük.
A csőszök székelyruhát viseltek a felsőtestükön átkötött piros szalaggal ,a csőszbírák pedig még egy kék szalagot kötöttek ,tehát ezzel szemléltették a nem mindennapi fontosságukat.
A bál estéjén egy szép betanult csősztáncot táncoltunk,majd kezdődött a reggelig tartó mulatság.  A szőlőlopás folyamata,vagy az árverés nem ment soha olyan simán,bizony voltak lájbitépések, nem egyszer komoly verekedésbe is torkollott.
A csont a hússal jár -tartják - ez is hozzá tartozott a falu életéhez.

Zsiga bátyó

" Ez a világ megbolondult,s megbolondít münköt es"

A fenti arany igazságot a tavaszon mondta egy nagyon aranyos ,öreg jenőfalvi bácsi.
Maga az ember már unikumnak számít ,hiszen az öreg,özvegy férfi elég ritkaság számba megy mifelénk.
-Elég kelendő vagyok-büszkélkedik Zsiga bátyó,és reszkető kézzel kotorászik a kankóspálcája után .
-Még megházasodik itt nekem-incselkedik vele a legidősebb unoka állapotos felesége,és közben fürgén terít asztalt a nagytatának.
-Ha nem főztél finomat még megtehetem-  hunyorog felém huncutkásan az öreg-  sok  özvegyasszony van a szeren, ott túl a kút mellett Szabó Mártonné,osztán meg Sándor Péterné,idele es van Vízi Margit,Barabás Márcella...osztán ki es van még-tépelődik,ja még elfelejtem ,há Bíró Jánosné -nevet- még soroljam-e?
-Csak má öregek s nekem nem nagyon  kellenek,igaz én se nekik- kacag bele a kockás ingdarabból előavanzsált zsebkendőbe.
-Zsiga bácsi,maga a régi idők tanúja,nem mesél egy kicsit a fiatal koráról?-kérlelem
-Hát mit meséjek Teri fiam,nehez vót,nagyon nehez,de fiatalok vótunk,s birtuk,osztán most es nehez,de most öreg vagyok,s így es bírni kell,amig az Isten es úgy akarja.
Közbe elfogyott mind egy cseppig az étel a tányérról.
-Jól főz ez az Erika,csak nem mondom a szemibe,nehogy elhiggye magát - kacag,
-Hallom én vén kópé ,kacag oda  a szép gödrös arcú jövendő anyuka.
-Azért én  a szerencsésebbek közi tartozok,-suttogja oda nekem-a fiatalok a házétt eltartanak.
Ez így jól van elrendezve,én se vagyok egyedül,s ők es van ahol lakjanak.

Drága Zsiga bácsi! Egyre ritkább már az ilyen ízes beszéd,meg a kölcsönös jó szándék.
Most már veled is kevesebb.....