2011. január 25., kedd

Cukros vakaru és társai

Ki ismeri közületek a cukros vakarut?
Biztosan sokan ismerik,csak más néven nevezik ezt a kenyérsütésnél a teknőről levakart, cukrozott,cipóba gyúrt gyermekbosszantót, ami a kemence ajtajához közel sülve  elsőként pottyant a várakozó  apróságok kezébe.
Alig bírta a kezünk a forró cipócskát, de egyik kezünkből a másikba dobálva és apró falatkákra szedve rövid idő alatt tüntettük el a finom süteményt.
Minden vidéknek meg van a sajátos,hogy ne mondjam konyhaművészetet,hát konyhanépművészete.Mifelénk a régi időkben (is)meg kellett gondolni,hogy mire költik a kevés pénzüket a gazdasszonyok, így az asztalra szinte kimondottan a kertben,és a mezőn megtermelt mindennapi került.(persze kivétel a rizs,cukor,kávé,kakaó stb.)
Eszembe jutott egy pár Csíkországi kaja,helyi jellegű megnevezése:
-tárkonyos pityókaleves ,
-kásás pityókaleves ,
-túrós pityókaleves,
-öntöttsaláta,(salátaleves)
-ecetes cibere,(savanyú tojásos leves)
-gombolyag pityóka (hajában főtt krumpli)
-túrós törek (krumplipüré juhtúróval kikavarva)
-zsámelli (tojásos levesbetét),
-asszonydögség ( reszelt,vagy morzsolt levesbe való tészta)
-kőtes palacsinta,
-gyúrott palacsinta (kenyértésztából ,olajban sült palacsinta)
- pánkó (fánk)
-bubakalács (húsvéti  kalácsféle)
-málélepény (kukoricalisztből készült ,kemencében sült )
-döblec( juh aprólékból készült étel)
-harabászka( borjúvágáskor,az aprólékából ,és egy fajta mirigy zsiradékából készült ,kemencében,vagy sütőben-nem szerettem-:)
stb,stb...
Most csak ennyi jutott eszembe,majd még pótolom .

2011. január 3., hétfő

Kók,vagy koch ( avagy modern beütés a székelykonyhába-kalákába-:)

Elég kacifántosra sikeredett a cím, de bizony teljesen födi a valóságot.Ez is egy régi, gyerekkori emlékem. Édesanyám fiatalos felfogása addig merészkedett, hogy a szomszédasszonnyal,meg a keresztanyámmal összedugták kontyos fejeiket, és eltervezték hogy valami "érdekest" készítsenek csak úgy a maguk,és a gyerekeik élvezetére. Mindhármuknak voltak bizonyos  tapasztalatai ezen a téren, hiszen leánykorukban bizony szolgálni küldték akkor a lányokat, hogy az asszonyéletre felkészüljenek, és a stafírung-pénzbe is belepótoljanak.Tehát egyik Bukarestbe, másik Brassóba,vagy éppen Kolozsváron szolgált, ahol az"asszonyomtól" ellestek nem egy úri fortélyt.Ezért voltak olyan bátrak, és készítgettek valami különleges ínyencséget, ami az én tetszésemnek is nagyban megfelelt.
Na,és egy napon azt mondja a keresztanyám:te Ilona,tudok egy finom, egyszerű édességet, kók,vagy mi a franc a neve, csináljuk meg! Rögtön benne volt a három grácia, és semmi percek alatt már készen is voltak vele. De elég azt,hogy nem szabadott meleg állapotában fogyasztani, ezért a tornácon várta a tejbegrízhez nagyon hajazó ,barna löttyel körbe  csurgatott  valami a hűvösebb állagát, hogy rábólintsanak szüleink a szabad elhasználásra.A kisablakon gyakran kitekingettünk, hogy párolog-e még a várva várt finomság. Ott sorakoztak apró,kis kupacokban egy sültestálon,amint már említett barna karamellkrémben lubickolva.Nyami, mennyire reményteli percek voltak...
A szomszéd néninek volt egy barátságos macskája, Manci,vagy Marcsi(már nem emlékszem pontosan)volt a neve, aki mindig elkísérte gazdasszonyát, ha egy-két kilométer körzetbe hagyta el a házat.
Bizonyára a finom vanilia illat elnyerhette kényes ízlését, mert a két kikukkantás után édesanyám így kiáltott fel:
-Jaj Ámáli,a kóknak annyi!
és hát tényleg annyi volt, mert a Manci, amit nem evett meg, azt összetaposta,s így a darakoch,vagy micsoda a disznók vedrébe landolt.
Egy kis perpatvar után a három konyhareformer a következő inyességen törte a fejét
Ámáli néni pedig megfogadta,hogy Mancit addig bezárja az istállóba.