2012. január 20., péntek

Bate falu


Most már nem is tudom, hogy a következő történésekre én emlékszem- e, vagy csak olyan sokszor emlegették, hogy már magam is emlékezni vélem egyes régi dolgokat. Ennyi év távlatából szinte mindegy, a tények viszont tények maradtak.
1962 - es évet írjuk, a kollektivizálás utolsó évét.
Sötét autók  préselték be magukat a szűk kis utcába, sötét ruhás emberek szálltak ki belőle, sötét arccal, még sötétebb fenyegetésekkel.
Talán emlékszem, nagyapám is nálunk volt, és még egy rokon, aki próbálta meggyőzni édesapámat, meg nagyapámat valamiről.
Azt sem értettem, hogy miért káromkodnak gyakrabban a férfiak, és miért imádkoznak többet az asszonyok.Nem értettem, de éreztem a helyzet komolyságát, hogy most csendbe kell lenni, most nem fontos, hogy mindenhol ott legyek.
Fél fűllel azért figyeltem ám, és azt is észrevettem, hogy az a rokon féle valaki már nem az, aki volt, hogy ő most urabb lett a többinél, bár nem akkora, mint a sötét autó, sötét ruhás elvtársa, aki után naftalinszag, és szomorúság maradt.
Mert nagyapám is velük ment a sötét autóval, kérdésemre, hogy hová, az volt a válasz:
Bate faluba.( Bate - verés)
Három nap múlva jött meg,egykedvű arccal, némán, még egyet sem káromkodott, akkor volt a legijesztőbb.
Másnap újra jöttek, papír, ceruza, aláírás.
Mindenki valamit írt, és sírt, csak én nem sírtam, fogtam egy papír darabkát, és egy pálcikát, Így járkáltam a szomszédokhoz, hogy be "kejj" állni a kollektívbe, mert elviszik magukat is bate faluba!
Erre egy kissé kinyíltak az arcok, ángyom megveregette a hátsó felemet: te leánka, te leánka, ha te nem lennél , s a penész, ki enné meg a kenyeret?
Hogy így történt-e pontosan nem tudom, de utólag sokat emlegették, hogy egy kis vigaszt vittem a nehéz napjaikba.

3 megjegyzés:

Lili írta...

:-))

MJ írta...

A gyermeki lélek és az ő ösztönös "bölcsessége". :)))

monik írta...

Igen, a gyerekek valóban ösztönösen cselekednek, és felnőtt korunkra már agyon kombináljuk a fölösleges tépelődéseinkkel.