A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hagyomány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hagyomány. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 15., vasárnap

Víg fársángi napokat!


Lassan a karácsonyfa csereklyéit teljesen sikerült kiszedegetnem a szőnyegből, tehát jól benne vagyunk a farsangban, és még nem is táncoltam, sőt eszembe sem jutott, hogy életemet megfűszerezzem egy kis tánccal- különben táncoltatnak minket eleget, na de az már egy  másik téma.
Gyerekkoromban a házszentelési ceremónia végeztével édesanyám egyet sirült az udvaron, víg fársángi napokat, vigadhatunk, mondta . Akkor sem volt felhőtlen az élet, de ahogy meg volt az ideje a munkának s a böjtnek, úgy megvolt  az ünnepnek  és szórakozásnak .
Egyszer egy ilyen papjárásos, szikrahideg délután az egyik szomszéd bácsi, ki amúgy nagybátyám  volt,  sok unszolás után megígérte, hogy elvisz minket szánkázni, rendes kocsiszánnal, s egy  pár szürke lóval. Voltunk vagy tízen gyerekek az utcában, fiúk lányok vegyesen.
-Akkor jőtök velem, ha nekem pálinkát hoztok, a lábatokra meg kapcát tekertek- mondta- mert itt  fagytok meg nekem, s anyátoknak nem győzök majd mindenik helyett  gyermeket csinálni...:) ilyen nagy kópé volt az öreg .
A pálinkával nem is volt probléma, mert édesapámék mindig tartalékoltak egy  kis szíverősítőt, viszont a kapca dolog már nem fért bele az akkor sarjadzani kezdő nőiességünk hiúsági mércéjébe.
Végigsiklottunk a falun sikongatva, kipirultan, szinte most is érzem a hideg dérkristályokat az arcomon, porzott a hó, fingtak a lovak, szóval minden adva volt, ami egy ilyen téli kiruccanáshoz elengedhetetlen. De a pálinkásüveg tartalmának szédületes ütemben való kiürülésével egyenes arányban nőtt a Dénes bá kedve, és hangja .Olyanokat kurjantott a lovak mögött csattogtatva bojtos ostorát, hogy a csábeli egyszer elunta a hamis hangokat és nagyot szökve minket egy bogba ledobott a földre, hogy csak úgy nyekkentünk a fagyos havon. Dénes bá ebből semmit észre nem véve ugyanolyan vígan énekelt Szentdomokos felé, most már az üres kocsiszánnal.
-A vaddisznó a búzába csak a füle látszik, énekelte érces orrhangján...az asszonyok kiabáltak Dénes te, néjzél má vissza,elhagytad a kölyköket, rikácsolták.
Szerencsére nagyobb személyi  sérülés nem történt,viszont tapasztalatban sokat gyarapodtunk. A következő esetben a fogatos nem kapott pálinkát, mi pedig a kapca dolgot újragondoltuk,hiszen a minusz harminc fok hideg nem gyerekjáték, még ha mi azok is voltunk, gondtalan, vidám gyerekek.



fársáng - farsang

2011. február 1., kedd

Egy pár szó a kenyértörésről,a lámpagyújtásról,és az újságról

 A gazda dolga volt a kenyértörés, azaz az ép kenyér megszelése.Hogyha nem volt otthon a férfi, akkor jöhetett szóba az asszony, mint kenyértörő.Emlékszem édesapám profiljára,amint fedetlen fejjel a kenyér lisztes felére keresztet rajzolt, és valami áldásfélét mondott, majd szelt az ép kenyérből. Akkor nagy volt a kenyér becsülete, hiszen amíg a magból kenyér válik sok verejtékes munka kísérte. Nem is dobáltuk el, még ha kissé szikkadt volt sem, esetleg különleges esetben a disznó ette meg.

 A lámpagyújtás a ház asszonyát illette.Ő a melegség és a világossság forrása volt.
Olyan régen voltam gyerek, hogy  emlékszem ahogyan édesanyám a petróleumlámpát gyújtotta ,és köszöntötte a családot : Jó estét adjon Isten!
Milyen szép, és mennyire egyszerű. Nem volt benne pátosz, nem volt benne irónia, csak azt tette,amit tanult a szüleitől, és azoknak mondta,akiket szeretett.
Kenyérszelés, lámpagyújtás. Mindennek megvolt a jelentése, és szerepe. Rend volt abban a világban, józan paraszti rend, ami a mai zűrzavaros életünkből nagyon hiányzik. Mert úgy a családfőnek, mint a ház asszonyának, és nem utolsó sorban a gyerekeknek, a ház körüli munkáknak meg volt a maguk jól elrendezett helye, rendje.
Most felborulni látszanak a szerepek, nő-férfi szerep, szülő-gyerek szerep, a munkamegosztás(vagy nem megosztás)
 És az újság?
 Az újság jelentése ebben az esetben az újhold. Ha édesanyám észrevette a vékony holdsarlót, rögtön aprópénzt nyomott a kezembe, és az ablakhoz állva ezt a mondókát,vagy imát mondtuk:
 Adjon Isten Újhold,
jó napokba jó órákat,
jó órákba jó perceket,
jó percekbe jó istenpillantatokat Ámen.
Hogy ez pénzbevonzó rituálé volt, vagy csak a szegénység tanította meg őt az újhold, és a pénz összefüggéseire nem tudom, de volt benne valami ősi varázslatféle.
A földön talált pénznek is beszéltek,hogy :apád-anyád ide jöjjön!
Vagy a hosszú szárazság utáni esőcseppeknek,hogy :Uram áldd meg,szaporítsd meg!

Mára elég ennyi nosztalgia:))

2010. március 22., hétfő

Székely szavak szótára

Régi tervem,hogy a székely szavakat,kifejezéseket egy csokorba kössem a jövő generáció számára.( főképpen a helyi kifejezéseket)Van,amely ma is használatos,de olyan szavakat is sikerült összegyűjtenem,amelyek már a múlt ködébe vesztek.Nem nagy az érdeklődés tudom,de azért leírom ,ha csak valaha egy emberben is sikerül kellemes emlékeket ébresztenem akkor is megérte.Minden szó mögött az őseink dolgos,hétköznapja, tiszta ünnepe ,vagy mókás kedve áll.
Ábécé sorrendbe írom ,így utólag még pótolhatom a kimaradt szavakat.
A,Á
ádomás - vásár megköttetése utáni italozás
almáriom - üveges konyhaszekrény
ahajt - ott,nem messze
ágos - kemény,többágú száraz ág,mosogatás után az edényeket erre akasztották kinn az erdőn
B.
baklat - párzik (az állat)
bámészkodik - nézelődik
bombóc - cukorka
bé - be
béduvad - be omlik
berbécs - hím juh
békacimpó - ebihal
beretva - borotva
balakovács - a juhok gyapjában előforduló élősködő
boroszlán - orgona(virág)
borsika - boróka
borvíz - ásványvíz
bircsóka - szemölcs
böbös - mumus
böktör - durcás/gőgös  keveréke
buba- baba,csecsemő
bugyuta - ügyetlen
bünnyög - siránkozik
bugyurka - buborék
bütü -valaminek az oldala
bürgöli - posztó csizma
büszkürtő - popsi
C Cs.
csalóka - fenyőtoboz
cega - kecske
cira - krumpli,vagy más zöldségek hajtása
cucó - ló
cirdikel - reszket
csürke - csibe
csihán - csalán
cughúzó - szellőző ablak
cüvek - földparcellák határaként földbe szúrt fenyőfabot
D
degged - víz hatására megnő(pl. hordó)
derekajj - libatollal töltött derékalj
dörgöl - töröl
dörgölő - konyhai törlőruha
E
ejsze -talán
eregel - bandukol
eszterhéja - eresz
F
féreg - egér
feszt - mindig,örökké
fészi -fejsze
förödik - fürdik
firhang - függöny
fűtő - kályha
fuzsitus - kapkodó
fuszékli - zokni
fuszujka,faszujka - bab
früstük,frustok - reggeli
G ,Gy
gac -levágott faágak
ganyé -trágya
garádics - lépcső
gebbeszt pl. tyúkot forróvízben áztat 
geleszta - giliszta
görget - mennydörög
gyűtő - pásztor
gyüngy - gyöngy
gurucsa - gyűrött
gilics -korcsolya
gereben - kender feldolgozó eszköz,fésű
gülü - nagy,golyószemű emberre mondták
H
Ha tyúkod nincs,ha megütöd sem tojik. -hiába vagdalkozol,inkább dolgozz ,s lesz neked is.
híju - padlás
höngörit - gurít
 I,J
istirimfi - harisnya
jú -juh
K
kancsi - kancsal
karinca - kötény
kégyó -kígyó
kaszten - fiókos bútordarab
kasziba - csámpás
kantárosfazak - tejhordó fazék
kendő - törülköző
kurti - szvetter,pulóver
kota -tyúk
korcsova - szánkó
keccsü -kesztyű
küpü - borvízkút
kankósbarát - ezzel ijesztették a kisgyerekeket,hogy ne menjenek közel a kúthoz
kutúl - valamiben kotorászik
L
lamentál - elégedetlenkedik,reklamál
leánka -kislány
lajtorja - létra
lecsmeteg - vizes, sáros út
lepcsel - locsol
lájbi - mellény
M
monyator - pásztorsegéd
maszkura - lakodalmakon megjelenő álruhás csoport
mozsika - zene
málélepén - kukoricalisztből készített sütemény
mű -mi
N,Ny
nyekereg - csikorog
nem fontak a szájáért - sokat beszél
O,Ö ,Ő
osztováta - szövőszék
osztán - aztán ,majd
ozsonya - uzsonna
P
pozdorja - kenderpor,tilolás után
plajbász - ceruza
pepecsel - babrál,matat
porozsnak - a tyúkok tojóhelyén hagyott tojás,hogy következőleg is oda tojjanak
posszogtató - füzfasíp
pukét - menyasszonyi csokor
pityóka - krumpli
pücsi - tehén
pirics - erdei ágy szénával töltve
pemete - kenyérsütéshez használt kemenceseprű
pimpó - barka
piszlicsáré - apró cseprő
pizdirice,vagy miszlingó - apró darabok
peréda -elherdál
R
réce -kacsa
rokolya - szoknya
ruha - fejkendő
rodli - szánkó
S,Sz
sirit - sodor
szapuló - mosó
sujkol - tisztál a patakon
sutu - tartó,tok
szekervel - szekérrel
seggvakaró,peccs,hecserli - csipkebogyó
susmutyorog - sugdolózik
síkurázik - csúszkál
szöszmötöl-kaparászik
 T
törek - krumplipürészerű étel
tűk - ti
törökbúza - kukorica
tekenyő -teknő
U,Ü
üver - szakadék
üsmer -ismer
V
vakarú - kenyértésztából sütött pogácsa
vagdaló - kendertiloló szerszám
vájling - tál
vizitka - blúz ( női )
Z
zakota - rendetlenség
zúgolódik -elégedetlenkedik
züherel - agitál
zuvatol - pletykál
Egyelőre ennyit sikerült összeszednem,majd még alkalomadtán bővítem.
(Ezeket a szavakat szenttamási eredetük folytán nem éppen a teljes székelység  használta.)

2009. június 10., szerda

Perefernum


Amiket ezekben a kis írásokban leírtam nem nagyszabású történelmi események,csak apró életképek a régi falu életéből,és kis családi emlékfoszlányok.Ha nem is bírnak nagy jelentőséggel egy pár év múlva esetleg képet mutathatnak az akkor már feledésbe merült életformáról.
Június van,esküvők,lakodalmak ideje.A hagyományos lakodalomról már írtam egy előző bejegyzésbe,az ezt követő úgynevezett "pernevivésről" most szeretnék írni.
A lakodalmat megelőző hetekben már megtörtént az "írogatás"ahol összeírták a menyasszonyi hozomány minden egyes darabját,a staférungot. Úgymint: szobabútor 2 db.(egyik festett,a másik polítúrozott) ,a nyugati dűlőben 10 vékaféreje szántóföld,egy pár ráncos csizma,10 db.pendely stb.
Az esküvőt követő harmadik napon elviszik a pereferumot a lányos háztól a most már családi fészket képező fiatalember házához.Ha a lány szülei tehetősebbek voltak,egyértelmű.hogy több szekérrevaló bútor került elvivésre.A vetett ágyat szépen kidíszítve csipkéslepedőkkel,ágytakarókkal-rakottas,és hímes- rakták az első szekérre .
A szekerek előtt a fiatal pár egy nagy szentképet vitt, utána a keresztszülők, rokonok, szomszédok edényekkel megrakott kosarakat vittek, és közben hangosan csujjogtattak, hogy figyeljen fel a falu népe az eseményre.Volt is nézőközönsége a pernesétáltatásnak, mert alkalmuk adódott megszámlálni a párnákat, paplanokat,és megbeszélni utána,hogy"biza többet es adhattak vóna, jó nagygazdák", meg hasonlókat.Illett pálinkával meg kürtőskaláccsal megkínálni a kíváncsiskodó nézőket.
Amikor a ház elé érkeztek újra hangosan csujjogtattak, mig a kapun be nem engedték. Szép rigmusok kíséretében lepakolták, és helyére rakták a bútorokat. Az ágy helyretételénél voltak vicces megjegyzések a gyerekáldásra vonatkozóan.A piruló asszonyka meg a büszke férj nem győzte bizonygatni,hogy ők mindent megtesznek e szent cél érdekébe.
A mese itt véget ér.
Az élet csak most kezdődik.

2009. április 21., kedd

Jakab ág

Május elsejére virradóan Szenttamáson, és a környékén Jakab ágat ütöttek a fiatalabb gyereklányoknak a fiúk, esetleg a fiús szülők. Az ezen az éjszakán hallatszó kopogtatás különleges, hanghatás egy kicsi lányka fülének. A Jakab ág egy hosszú tüskéjű erdei fenyő felső két koronája, ami szimbolizálhatja ugyanúgy a tavaszt, és az állandóságot is az örökzöld természeténél fogva. A tornácok oszlopaira,vagy az ablak két félfájára sokszor három-négy pár is kerül.(mindig párjával ütik) A fiús szülők által papír rózsákkal feldíszített fenyőágat illett ajándékkal viszonozni. Régebben-a mi gyerekkorunkban-hímzett zsebkendő volt az illő viszonzás, amit kimondottan erre a célra hímeztek,monogrammal díszítettek a lánykák, vagy az édesanyjuk.Mostanában más ajándékcsomaggal helyettesítik ezt a szép hagyományt. Tehetősebb családok lánykáinak több ágat is ütöttek egy fajta státusz szimbólumként. A nem éppen gazdag leánygyerekeknek ez volt a legelső csalódása, amennyiben nem tisztelték meg legalább egy pár ággal.

2009. március 20., péntek

Sándor,József,Benedek

E három szent nevéhez nem fűződik minálunk különösebb népszokás,viszont a zsákot, amit meleggel kellett volna megtölteniük, most hideggel, hóval tömték tele.
Gyerekkoromban mikor mondták:Sándor, József, Benedek zsákba hoznak meleget.én el is képzeltem három szakállas embert egy-egy zsákkal a hátukon cipelik nekünk az elég hosszúra nyúlt tél után a meleget.Most bizony nem erőltették meg magukat, de még hátra van a harmadik úriember és az hátha elhozza a várva várt tavaszt.
Még három hét van a feltámadás ünnepéig, addig remélem a kis, apró levelek kibújnak a földből,mert minálunk " lapival" diszitik a piros tojást és ahhoz nagy szűkség van a szép, diszes levelekre.Ezt bővebben majd a Nagyhéten irom le.

2009. március 10., kedd

Gergely nap


Március 12 -én, Gergely napján szokás volt az iskolába tojást vinni a tanítóknak, tanároknak.
Hogy mi okból tettük akkor még nem tudtuk, viszont mindenki szívesen ajándékozott minden óra előtt egy-két tojást minden tanárnak, annak reményében, hogy elnézőbb lesz majd a leckéket illetően. :) Utána pedig, ha nem vált be a taktika eléggé sajnáltuk, hogy nem használtuk inkább célba dobásra a tojásokat.Mert bizony sokszor szórakoztunk ilyennel is, ha nem figyeltek ránk eléggé a tanítók.
Negyedik Gergely pápa, ha jól tudom ezt a napot az iskolások toborzásának, és védelmének napjává szentelte, akkor kérdéses, hogy miért nem a tanárok hoztak nekünk tojást, és miért fordítva.
De így is eléggé szórakoztató volt ahogy óra előtt ki-ki a maga kis ajándék tojásával kivonult a katedrához nagy remények közepette.
Ahol több iskolás gyerek volt bizony a készlet eléggé kimerült és kellett biztatni a kendermagost, hogy húsvétig szaporábban termeljen, mivel a piros tojás elengedhetetlen ezen az ünnepen.

2009. március 3., kedd

Egy pár szó a Nagyböjtről

A Nagyböjt,mind fogalom egy gyereknek nem egy tudatos vallási tiltás,csak beleszületik egy hagyományokhoz,valláshoz hűen ragaszkodó családba.
Ilyen módon automatikusan követtük -ha nem mindenben is- szüleink ránk hagyott szokásait. Utólag sok változáson megy át az ember,de mélyen belül mégis az marad ami:székely,és katolikus.
A nagyböjti eledelek régen sem voltak teljesen húsmentesek,de ha az arányokat vesszük sokkal kevesebb állati eredetű étel került az asztalra.
A Nagyhéten-húsvét előtt egy héttel-pedig csak kimondottan gabona,illetve zöldségféléket ettünk.
Egyik kedvenc gyerekeledel a diós,vagy mákos laposka volt.(tojás és tej nélkül készitett házi tészta)
Ilyenkor került asztalra gyakrabban a lerben hajában megsütött krumpli,olajos savanyú káposztával,és,vagy káposztalével,aszalt szilvaleves.Egyszóval méregtelenitő kúrának napjainkban sem elhanyagolható.
A böjtölés nem csak fizikailag hasznos, lelkileg,szellemileg egyaránt elökészit a Húsvétra.

2009. február 6., péntek

Csonkatorony,Feneketlen Tó




















A fent  látható templom kb az 1330-as években épült, ahová imádkozni jártak nem csak a mi falunkból, de a szomszéd faluk lakói is. A mostani templom már bent épült a faluba.
Orbán Balázs a Székelyföld leírásában gyönyörűen leírta a templom melletti Feneketlen Tó legendáját is. Idézem:
" A régi templom romjai által koronázott domb déli aljában kies völgy közepén van a Feneketlen Tó.Ezen 70 lépés kerületű víztükör, egyike a legdúsabb és legszebb forrásainknak, közepén buja tenyészetű vízinövényekkel, apró égerfákkal benőtt úszó szigetecske van, mely a szél fuvalmára most ide,majd oda úszkál, forog és lengedez csudás bokrétaként, gazdag színezetü virágcsokraival..."
"A közeli templomból elveszett a harang ütője.Az előljáróság a keresésére indulván betért a harangozóhoz,  kinek a háza a tó helyén állott. A harangütőt a harangozó lopta volt el,ágya alá rejtvén. Midőn a keresők mondanák, hogy adja elő, ő azt felelte: Süllyedjek el, ha látta!De alig mondták ajkai ki a szemtelen hazugságot és átkot, hogy a talaj azonnal inogni kezdett, s alig menekültek el az előljárók.A harangozó és háza elsüllyedvén e tó keletkezett a helyén, sőt még most is lehet a hamis eskü miatt lelki nyugalmat nem találó harangozó jajveszékelését éjjelenként hallani.."
Hogy mi volt ebből igaz nem tudni, de azóta is úgy csúfolták viccesen a falu lakóit :
Tolvajok, tolvajok,elvitték a nagyharangot,bedugták a Nagyhíd alá,tolvajok!
Ez csak egy humoros versike, minden községnek voltak hasonló kicsúfoló versei.

A fotókat Teutsch Alpár készítette