Székelykonyha

Első, saját kezűleg megfőzött ételemet- a tárkonyos pityókalevest -olyan tíz éves forma leánykakoromban készítettem. A tárkonyt Ázsia pusztáiról a honfoglaláskor hozhatták be őseink, és itt Erdélybe meg is honosodott.Több leveshez, húsokhoz is kedvelt fűszernövény.
Visszatérve a saját gyártmányú levesre, így visszagondolva elég híg, ijedt-fehér színű löttyre sikerült,amit nem győzött édesanyám dicsérni,hogy ne veszítsem el a kedvem a főzéstől az elkövetkező 50 -60 évre.:-)
A burgonyából többféle étel készült,ami a mindennapi táplálkozás alapját adták.Ha megkérdezték a háziasszonytól, hogy mit főz abból a pityókábol, amit most hámoz,azt felelte:amíg meghántom meglátom,hogy mihez hántom.Készült belőle többféle leves:babérleveles,zöldséges,túrós,rizses,tárkonyos,és még sorolhatnám.Főzelékként, tokányként, sütve-főve nagyon széles elkészítése van,és napjainkig szívesen használjuk.Régen a hús, csak vasár-és ünnepnapokon került az asztalra.És ha beteg volt az állat és le kellett vágni, esetleg valaki volt beteg és az volt a kívánsága.
A székely konyha nem sokban tér el a magyar konyhától, csak valamelyest a fűszerezésében, mi nem ízesítünk csipőspaprikával,csak édes paprikával, meg darált borssal.
Az ünnepi ételek ugyanúgy a húsleves grízgaluskával,vagy "bordáslaskával"
töltött káposzta,székelygulyás,csirkepaprikás, borjúpörkölt,köretnek szinte mindig krumpli,vagy csigatészta.
A disznóvágáskor a mocskostokány volt a kedvelt étel,amit a még meleg nyakrészből főznek hasonlóan a pörkölthöz, és puliszka illik mellé.
A puliszkának is nagy jelentősége volt-van.Reggelire jó, kiadós táplálék,amire lehet egész délebédig dolgozni, és nem lesz közben farkaséhes az ember.Kedveltebb formája a juhtúrós puliszka,ezt egy lábasba lerakják egy rend puliszka, és egy rend túróval sorba és a kályhán "megrottyantsák",ha egy kicsit odaég az alja naagyon finom ropogós.Ezt a túrós puliszkát az erdőn, kaszáláskor feltekerik es a szénen pirítsák meg,majd felszeletelik.Olyan,mint a piskóta tekercs.Itt Keleterdélyben már a román konyha hatása is megmutatkozik,ugyanis szívesen készítünk csorbákat, ciberéket, és a" vinete"(padlizsán)is a román konyhák eledele volt.Igy a két ízvilág ötvözete adja a jellegzetességét a székely konyhának .

Régi gyemekjátékok

Az iskolai nagy követelmény, a tévé meg a számítógép a gyerekek elég sok idejét elrabolja, ami nem mindig az ő hasznukat szolgálja.
Egyértelmü,hogy ez egy olyan fejlődési folyamat, amit nem lehet,de nem is kell visszafordítani,hiszen a modernizáció magában foglal sok hasznos tényezőt is .
Csak a játékokat hiányolom(nem a virtuális játékokra gondolok) , és a gyerekzsivalyt, főleg a hideg,téli napokon.
Egészségtől kicsattanó, kipirult arccal, mondhatni az egész falu gyerekserege kint szánkózott, vagy korcsovázott a domboldalba Az éles szél az arcunkba vágott ,lent a völgybe pedig egy nagy kupacba estünk, sokszor volt sirás a nagy hancurozás után.( A korcsova hasonlít a szánkóra,15-20 cm magas és fa talpon csúszik.Nem csak játékszer volt ,a vizes csebret (csöbör)azon húzták télen az állatok itatására, meg a disznóvágásnál is nagy hasznát veszik még napjainkban is)
Az Olt vastagon befagyott jegén is volt lehetőség a játékra,ugyanis,akinek nem volt"gilicse"(a korcsolya régies megnevezése) az bakancsba is tudott síkurázni .(csúszkálni)
A korcsolya, mind sport most is honos az időjárási viszonyoknak köszönhetően.
Tavasszal a kislányok "szökdösőkötőztek"(ugróspárga), két gyerek hajtotta körbe a spárgát ,egy meg ugrált rajta és sorolták a neveket,amelyiknél elakadt az ugró az következett:Piri,Feri,Sári,Kati.......
A nyári kedvenc játékaink egyike a virágnevezés volt.Mindenki kapott egy-egy virágnevet, de nem ismerhették egymás nevét,csak a kertész.Volt egy angyal meg egy ördög vásárló és szerre kérték ki a virágneveket.Amelyik virág nevét kitalálták azt elvihette valamelyik vásárló, persze az ördöghöz nem szívesen csatlakoztak a "virágok"
Az őszi pityókaszedés nem annyira lányos játéka a bakugrás volt, amit mi leánykák is szívesen játszodtunk, pedig sokszor elég durvára sikeredett.
Egymás után lehajolva, egymás lábát átölelve kellett lábon maradni minél hosszabban, miközben a többi gyerek nekiiramodva felugrott a hátunkra.Ez is csak kupacban végződött, hol nevetés,hol sírás követte.
Labdázás, kergetőzés, bújocskázás most is ismert,csak akkor 20-30 gyerek játéka, zajongása olyan élethűvé tették az utcákat, meg a "porondokat" (nagy füves helyek,azóta beépítve)
Bizonyára a mai generáció is nosztalgiával fog emlékezni évek múltán egy-egy divatjamúlt cyber játékra.

Tollfosztó kalála

A leánygyermekkel megáldott családok libákat is tartottak, hogy a pihetollból megtölthessék a hozományhoz nélkülözhetetlen párnákat,meg derékaljat. Az Olt vize mindig tele volt a sok gágogó jószággal, nem egyszer kergetett meg kislány koromban eme tollasállat sziszegő családapája. Az össze gyűjtött libatollat a hosszú téli estéken pedig lefosztották az asszonyok, azaz a szúrós részről lefejtették a pihéket.Minden asszony ölébe vett egy-egy szitát és abba rakta bele a megfosztott pelyheket, közben körbe ülve beszélgettek, de csak halkan,mert hanem kifújták az edényből a tollakat. Ilyenkor "cukros törökbúzát" főztek,isteni finom! A kukoricáról nem tudom, milyen módszerrel a héját lesúrolták,és főzték egy fél napig bő vízben cukorral.Langyosra hűlve tálalták, mindenki a kezébe kapta egy-egy pléhtányérban. Hogyha a húsvét előtti hetekben-nagyböjtbe-került sor erre a kalákára, tálaltak fel még aszaltszílvát is,szintén megfőzve .Olyan csodás ízek voltak, annyira természetesek. Felnőtt koromban próbáltam ezeket az ételeket elkészíteni, de nem az az élmény volt, mint akkor gyerekkoromban amit a térdemről, egy bádogtányérból kanalaztam be.

Lakodalom van a mi utcánkba

Édesapám régi iratai közt leltem meg egy kis noteszt,ami az ő verseit ,mondókáit tartalmazza,de sajnos egy részét nem találtam meg. Abban van egy kis versike,amit egy rokon lány esküvőjére irt,és amit én kellet elszavaljak a fiatal pár köszöntésére. Akkor szokás volt a család fiatalabb tagja verssel köszöntse a frissen esküdt párokat. Előbb a lakodalom,és az azt megelőző szokásokat próbálom leirni.
Régen az esküvőt mindig vasárnap tartották,ezzel is ünnepélyesebbé téve azt, meg hogy több idő is volt az előkészületekhez.Egy héttel előtte volt a laskacsinálás,ahol az asszonyok házi tésztát gyúrtak, és un bordáslaskát csináltak,ami a tyúkhúsleves szerves része minálunk.
Csütörtökön a legény barátok kimentek az erdőbe és szép, magas fiatal fenyőfát vágtak,azt énekszóval a két külön készülődő lakodalmas házhoz vitték,ahol a lányok szépen papirrózsákkal diszitették s mindkét szülői ház kapujára felszegezték.A fiú felőli kapu fölé diszes táblára felirták:Isten hozott, mig a lány felőli táblára:Isten veled.


Pénteken a rokonok és komák kosarakkal megrakodva mentek a "lakadalmas házhoz" a kosárba frissen vágott tyúk,tojás,liszt, olaj és más élelem volt,amivel besegitettek a család kiadásaiba Ezeket a hozzávalókat szombaton kezdték elkésziteni mindkét háznál külön-külön.
Disznót,vagy borjut is vágtak, amiből inycsiklandozó ételeket készitettek.Szombaton a szomszédok kenyeret és kürtőskalácsot is sütöttek,tehát az illatok eléggé csalogatóak voltak.
Vasárnap reggel felöltöztették a menyasszonyt és várták az elököszöntő legényeket, akik a legényes háztól jöttek ünneplő ruhákba, mintegy biztonságképpen hogy telefon hiányában megbizonyosodjanak az indulás idejét illetően.Amig az egyik legény verset mondott,addig a többinek lopnia illett olyan apróságokat,ami amúgy is a menyasszony hozományát képezte, még malacot is loptak, majd az ajándékozásnál illően bemondatták.
A legények távozása után nem sokkal zeneszóval jött a legényes násznép, hogy kikérje a menyasszonyt.Viccesen előre egy öregasszonyt vittek ki neki, érthető módon a vőlegény nem őt választotta.A menyasszony a búcsuzót miután elmondta, apró örömkönnyek közt indultak a templomba, ki-ki a saját násznépétől kisérve.
Ott a mindmáig meglévő ceremónia után az ifiú pár együtt, de a násznépe most is külön, zeneszóval vonultak a legényesházhoz, ahol a menyasszony illően köszöntötte az új szüleit.
A leányos ház vendégei visszamentek a lányosházhoz, és ott mulattak, mig a fiatal pár ott maradt ,és a lakodalom most vette kezdetét.
Az "elsőasztal" után beszedték az ajándékot, ahol név szerint kis köszöntővel a gazda köszönte meg mindenkinek az ifiú pár nevében a nem csekély ajándékot.
Éjfél körül a fiatal pár elvonult,a leányos házhoz, ahol szintén ajándékszedés és ugynevezett kontylé elkinálása után, már menyecske ruhába öltözve, kendővel a fején tért vissza a fiatal asszony, és ezzel kezdetét vette a reggelig tartó dinom-dánom.
Reggel mindenki hazament az állatokat ellátni, pihenni,de délután újra összejöttek a visszahivásra, a sok maradék étel elfogyasztására.

Szőttes szoknya,fehér harisnya

A népviselet-ami napjainkig több változáson ment át-nagyon szép és szemet gyönyörködtető ,ugy a női,mint a férfi viselet.
Kezdjük a női viselettel,habár mifelénk az asszonynak és általában a női nemnek egy másodlagosságot kölcsönöz a tény,hogy "Csikban az asszony nem ember"
Ugyanis ezelőtt kb 50 évvel ,ha az egyik szomszédasszony átszollt a keritésen,hogy.
-Te Gizi,te ,nem hallád-e ,hogy Vilmának meglett-e a gyermek?Mire ő:
-Meglett a, de nem gyermek, met leánka!
Na, de most visszatérek a női viseletünk darabjaira, sorrendbe,ahogy magunkra vesszük:
-gyócsing(gyolcs) ,ami egy hófehér húzott ujjú,csipkés szélü ruhadarab,
-alsórokolya,egy szük alju-hogy ha" sirül "a szoknya ne látsszék ki bizonyos terület-
meg egy fodros, szép kézicsipkével az alján,
-rokolya-házi szövésü csikozott anyagból,az alján fekete bársonycsikkal-a szinek falunként változnak ,nálunk a" búzakékes "szoknyát viselnek a fiatalabb nők,az idősebbek un "ződes egyes" szint,ami fekete,barna,és zöld szinből áll, a piros-fekete kombináció minden csiki faluban otthonos.
-mellény-fekete bársonyból(a"leánkáknak" piros,vagy bordó)készült,a szélein körbe fehér himzéssel,a mellénél enyhén ráncolt ruhadarab,
-karinca-most már csak köténynek nevezik-szintén fehér szinü, fodros, csipkés darab, amit ha feltesszük a szoknya elé, teljes lessz a népi viselet.
Régen a lányok befonva hordták a hajukat és a végébe fehér, vagy szines szallagot kötöttek,az asszonyok pedig a hátul egyágba befont hajukat kontyba tekerték, és fényes hajtüvel rögzitették.Erre a kontyra kötötték fel a "gázsmér kendőt",ami fehér ,himzett kasmirból készült.
-keményszárú csizma,aminek egyetlen disze egy fonott bőrgomb .
A férfiviselet pedig a következőkből áll:
-gyolcsing ,hasonló a női inghez,csak csipke nélkül
-fehér harisnya-házi gyapjúposztóból készült,szükszárú nadrág-rajta fekete, bőrdiszitéssel,un vitézkötéssel ,
-lájbi-fekete posztómellény, szintén diszitő varrásokkal, hátul csattal,
-keményszárú csizma, hasonló a nőihez, szintén fonott gombbal.
Ha hideg az idő rövid kabát van mindkét viselethez fekete posztóból,vagy az asszonyoknak hárászkendő.
Az összhatás felülmúlhatatlan,higgyék el.

Csonkatorony,Feneketlen Tó

A fent  látható templom kb az 1330-as években épült, ahová imádkozni jártak nem csak a mi falunkból, de a szomszéd faluk lakói is. A mostani templom már bent épült a faluba.
Orbán Balázs a Székelyföld leírásában gyönyörűen leírta a templom melletti Feneketlen Tó legendáját is. Idézem:
" A régi templom romjai által koronázott domb déli aljában kies völgy közepén van a Feneketlen Tó.Ezen 70 lépés kerületű víztükör, egyike a legdúsabb és legszebb forrásainknak, közepén buja tenyészetű vízinövényekkel, apró égerfákkal benőtt úszó szigetecske van, mely a szél fuvalmára most ide,majd oda úszkál, forog és lengedez csudás bokrétaként, gazdag színezetü virágcsokraival..."
"A közeli templomból elveszett a harang ütője.Az előljáróság a keresésére indulván betért a harangozóhoz,  kinek a háza a tó helyén állott. A harangütőt a harangozó lopta volt el,ágya alá rejtvén. Midőn a keresők mondanák, hogy adja elő, ő azt felelte: Süllyedjek el, ha látta!De alig mondták ajkai ki a szemtelen hazugságot és átkot, hogy a talaj azonnal inogni kezdett, s alig menekültek el az előljárók.A harangozó és háza elsüllyedvén e tó keletkezett a helyén, sőt még most is lehet a hamis eskü miatt lelki nyugalmat nem találó harangozó jajveszékelését éjjelenként hallani.."
Hogy mi volt ebből igaz nem tudni, de azóta is úgy csúfolták viccesen a falu lakóit :
Tolvajok, tolvajok,elvitték a nagyharangot,bedugták a Nagyhíd alá,tolvajok!
Ez csak egy humoros versike, minden községnek voltak hasonló kicsúfoló versei.

A fotókat Teutsch Alpár készítette

Fent a világ tetején

Ha nem is a világ tetején, de a havason már jártam egy alkalommal olyan 10 -12 éves koromban.Anyai nagybátyám gyűjtő volt abban az időben Na nem műgyűjtő, hanem a pásztorság volt az ő becsületes munkája.Hogy, csak úgy mentünk, vagy valami céllal tettük meg azt az utat azt nem tudom, de arra emlékszem,hogy hajnali 2 órakor már a szekér zötyögött velünk fel a havas felé. .A reggeli fejésre már ott voltunk, ami nem is olyan könnyű munka.Ugyanis 40-50 juhot megfejni kézzel akkor sem volt kicsi dolog.
Az esztena egy hegyoldalba volt, kicsi házzal, istállóval együtt elfoglalta a hegy kopárabbik oldalát..
Négy kicsi monyator gyerek is ott forgolódott a juhok körül, mikor megérkeztünk, gátolva az idősebbeket a munkába, de nagy igyekezettel próbáltak ne ott lenni,ahol épp szükség lett volna rájuk. Amikor a fejést befejezték, kihajtották a nyájat a távolabbi legelőkre, mindig máshová, hogy maradjon ennivaló, Isten e gyönyörű teritett asztalán.
Miután magunkra maradtunk, nagybátyám a sajt készités rejtelmeibe probált beavatni,elég kevés sikerrel. A kályhán hatalmas edénybe a beoltott tejet kavarta egy nagy fakanállal, majd az igy összegyült alvadékot fehér gyolcsruhába rakta, majd felakasztotta, hogy kifollyon a savó belőle. Az edénybe maradt anyagot felfőzte, és cukorral feltálalta nekünk gyerekeknek.Minálunk ezt zsendicének nevezik, és isteni finom.Ajánlom mindenkinek, testnek, léleknek gyógyulására.
Nem emlékszem a többi mozzanatra, csak arra, hogy ahogy lenéztünk a hegyről az volt az érzésem,hogy a világ tetején vagyok,fent ahol az Isten is közelebb van.

Házépités

Hatalmas kövekkel sorakoznak be a szekerek az udvarra. A kollektiv gazdaságba ahány fogatos volt mind besegitett a ház alapjául szolgáló terméskő behordásához. Kemény munka.Ember és állat egyaránt kivette a részét ebből a nehéz próbatételből. A ház épitéséhez már kellet a szakemberi tudomány, de segitség mindig volt bőven. Egy noteszba irogatta édesapám a mindennapi kiadást, hogy ki jött segitségbe,és ki napi bérért. Gyülögettek a bejegyzések, és fogyogatott a pénz. Úgy is volt, hogy naponta 30 embernek kellet enni adni legalább háromszor. Kilenc éves voltam akkor, és azt hiszem már a nőiesedés első kis jelei megmutatkoztak rajtam. Meg is kérdezte az egyik mesterember, hogy"leányka, nem loptad-e el a susztergomolyát?" Azt hogy mit jelent akkor nem értettem, de valami olyan ami a kis domborulataimra célzott. Nem is mutatkoztam kint az udvaron, amig el nem végezték és el nem mentek. Amiután a falakat felhúzták a többi munka mind az édesapám keze munkáját dicséri. Lassú,megfontolt mozdulatai és széles munkás keze nem csak a fizikai munkára voltak hajlamosak, de az irás,olvasás sem volt idegen tőle. Több verset is irt. A megmaradt füzetéből majd közzéteszek egy pár verset, mesét .

Életre készülés

Az iskolakezdés egyik fontos darabját a hátitáskát már a nyár derekán megvették a szüleim egy pár füzettel, ceruzával. Addig próbálgattam, meg hurcoltam ide-oda örömömbe, hogy már használtnak minősült amire szolgálatba lett volna helyezve. A korai felkelés nem okozott már gondot, mert az óvodába megtanultuk "Ki korán kel...."nem mindig aktuális tanítását.
Édesanyám kézen fogva vezetett el ama intézmény kapujáig, ahol több éven át kisebb nagyobb sikerrel tanitották nekünk az akkor fölöslegesnek tűnő tantárgyakat.
Már az iskolaudvaron barátságok köttettek, amik felnőttként is sokáig meghatározóak voltak az életemben.
Azután kettős sorba állítottak és bevittek az osztályterembe,ahol várt az élet.
Az osztálynak frissen felkent fáradtolajszaga és az ősz iskolaillata újra meghatározó volt az "illatemlékeimbe".
A bicskafaragástól cifra, fakó kékre festett padokon várakoztak, ha nem is a tündérmesék, de az első három tankönyv, és egy szál virág a könyvek tetején,egy szál ŐSZI BOROSZLÁN
Nem tudom a hivatalos megnevezését,é s azóta ritkán találkozom ezzel a virágfajtával, de ez volt a falunk kertjeiben a legmeghatározóbb színhatás, így szeptember környékén.
Na igen, és ott az osztályterembe a tudásra és csodára szomjas gyerekseregnek ez egy reményteljes kezdés volt az elkövetkező iskolai évekhez.
Fiatal,frissen kihelyezett tanítónőt kaptunk,aki azután is sok tudatlan kis kobakba próbálta elültetni a tudás magvait és nagy megbecsülést vívott ki e téren.
Nem annyira szorg almas, nkább fogékony voltam, nem volt olyan elrettentő lecke, amit ha akadályokkal is, de sikerrel ne vettem volna.
Délbe, hazafelé akár egy méhraj,úgy zajongtunk, kiabáltunk.
Egyszóval régen is a gyerek az gyerek volt.

A havason

Szénacsinálás

Ülök a kis erdei ház küszöbén,és bámulom a reggeli, párás homályból elöcsillogó napot. Az apám kaszálló alakját ugy foglalta keretbe a Nap,akár egy gyönyörü festményt a méltó ráma. Már jónéhány rendet bevágott, amire én felébredtem,és álmos-kócosan belekiáltottam a reggeli ragyogásba -édesapám!- -Minnyá' menyek ne félj, inkább ott a kicsi gereblye s hamar palljad a rendet utánam! De valahogyan én szivesebben ettem volna előbb, eléggé szerettem a hasamat. Ahogy közeledett háttal a Napnak a kicsiház felé ugy ujjongott a szivem, annyira tele volt a lelkem szeretettel és várakozással, hogy én is elébe iramodtam, de a lábam megcsúszott a friss harmaton és becsúsztam a szénarend közé. Ez a kis történet annyira élethüen maradt meg az emlékezetemben akár, mindha a tegnap történt volna. Anyám később érkezett tarisznyával és kantárosfazékkal hozta az ételt.A mi kis családunk csak hármunkbol állott, azt hiszem egy csodálatos hármast alkottunk. Reggeli után szétpalltuk a rendet, majd egy-két óra mulva, ha jó meleg volt átforgattuk a másik felére, hogy egyforma száraz legyen Délután kicsi boglyába azaz merekjébe szedtük össze, amit másnap még egyszer szét teritettünk a teljes száradásig.De ez csak egy ideális eset,volt sokszor, hogy elverte az eső a szinte száraz szénát és kezdődött minden elölről. Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy mennyi munka meg verejték kisérte a székely ember hétköznapjait. Ezért volt szükség az ünnepekre, amiből erőt meritett az elkövetkező nehézségekhez.

Kender munka

A kender megmunkálása,miután learatták az
asszonyokra hárult, ami gyerek szemmel eléggé érdekes mulatságnak számított.
Akkora volt a zsivaj a kenderáztató partján, akár egy iskola tízperces szünetében napjainkban.
A levágott kenderkötegeket vízbe áztatták, jól lenyomtatták kövekkel, és ott hagyták napokra amíg meg nem érett a további munkálathoz. Az édesanyákat kísérő gyereksereg addig kergetőzött a parton,  vagy a langyos vízben békacimpókra (ebihal) vadászott.
Miután jól kiázott száradni rakták, majd szekerekkel hazavitték a kenderkötegeket.
Egy megfelelő napon, amikor nem volt sürgős mezei munka, jött a vagdalás.
Ez a munka is csak kalákában volt megszervezve, közös erővel, énekelve, beszélgetve jobban ment a munka.
A marokba fogott szálakat az egyik asszony durva vagdalón megütögette, amíg meg nem puhult, utána egy másik asszony a finomabb tilolóval addig verte, amíg megfelelően ki nem hullt belőle az ocsúja, a pozdorja.
Az idősebb, tapasztaltabb asszonyok, úgymint a nagymamám, meg Dénesné ángyi voltak a minőségi ellenőrök, bizony-bizony a hátuk mögött ki is figurázták őket, de ez is szűkséges volt a sok fiatal munkaerő közé.
A gerebenezés következett, ami egy hajkeféhez hasonló szeges, nyeles szerszám volt, azzal átfésülték az egész kitilolt szálakat, majd egy különleges csomót kötöttek rá, ami nem engedte,hogy összekuszálódjanak a télre félrerakott kötegek.
A hosszú, téli estéken ebből fontak-szőttek nem éppen a legpuhább, de annál tartósabb törölközőket, edénytörlőket, sőt még az öregebbeknek alsógatyát is.
Az anyai nagyapám is valami hasonlóban járt nyaranta a kaszálási idő alatt, és arra még harisnyát is húzott. Isten bizony a sors nem dédelgette szegényeket. Igaz káromkodásban is az élen járt,olyan kucifántos szavakat én még soha nem hallottam.Na de azt majd egy következő alkalommal mesélem el.

Illatok

Nagyon erős az illat-emlékem.Egy-egy illat mindig emlékeztet arra a helyre,szituációra,amikor emlékezetes dolog történt velem, vagy arra ez érzésre, amit akkor éreztem. A vasárnap reggeleknek gyerekkoromban húsleves és cipőkrém szaga volt. A vasárnapi ruhák szépen az ágyon várták,hogy felvegyük, és templomba menjünk bennük. Mindig elvitt édesanyám, pedig még egy kicsit szivesen aludtam volna. De a frissen pucolt, fényes cipőcskémbe hamar elfeledtem az álmosságomat, és szaporán kopogtunk a templomba. A vasárnapot, vagy ünnepnapot mindig kellő tisztelettel megtartották, a mezőn senki nem dolgozott bármilyen jó idő legyen.Ebéd után pedig kiültek az utca végére és nézték a járókelőket. Így találkoztak rég nem látott ismerősök, rokonok,vagy hirt kaptak felőlük valaki által.Itt beszélték meg a dolgaikat, segitséget kértek a következő heti munkájukhoz, amit legtöbbször meg is kaptak. Mi gyerekek ott ugráltunk a felnőttek körül, és nem voltak velünk idegesek, csak a szomszéd Ángyó, akinek nem volt gyereke.Őtőle egy kicsit tartottam. De, amikor meghallottuk a lányok csengő énekét lecsendesedtünk, és bámulva néztük őket.Minden nyári vasárnap délután a nagylányok szőttesbe öltöztek, és az úton sétálva énekeltek. Olyan egyszerre léptek,hogy a macska át szaladhatott a lábuk között. Szépek voltak a lányok, fenségesek.Nagyon vártam, hogy én is már ott lehessek ,és énekelhessek-mindig szerettem énekelni-de amig mi oda nőttünk, már nem volt meg ez a gyönyörű szokás. Mozi volt minden délután és jó szórakozás volt az is . Na igen, addig ültünk az utca végén, amig meg nem éheztünk.Akkor pedig a kicsiszékekkel eregéltünk haza, lassan, ráérősen.A patak illatát érzem most, azt a patakét,ami mellett laktam, és a csodálatos gyerekkoromat töltöttem.Ilyen jellegzetes szaga csak annak a folyónak van, meg a partjára ráhajló fűzfáknak.

Guzsalyos

Megszeppenve figyelem édesanyám szép profilját, amint készülődik guzsalyosba.Hosszú téli estéken ez volt az legszebb foglalatosság a faluba.
Összeültek a szomszédok, rokonok egy-egy házhoz, az asszonyok kézimunkáztak, a férfiak beszélgettek, kártyáztak és közben egyikük felolvasott.
A kultúrának ez a legolcsóbb és legnagyszerűbb megnyilvánulása a hatvanas évekbe az olvasás, amelynek szeretete magától értetődően maradt meg bennünk gyermekekbe.
Tehát lesem anyám minden mozdulatát, és várom hogy elvisz engem is, vagy marad a fiók.?
A kincses fiók volt sok magányos estém megszínesítője, ha azt ideadták nem is volt körülöttem semmi, csak a csodák, amiket beleképzeltem a sok színes kacatba.
Volt abba százasszeg, régi láncosóra, szemüvegtok, meg horgolótű, színes gombok-el is neveztem őket, egyikre emlékszem Síkos Bözsikének hívtam-emlékverses füzet az apámé, tehát minden ,ami kellett egy gyereknek.
És abból születtek sok szép gondolatok, meg tündérmesék, melyeket előveszek most is, ha elégedetlenkednék valami miatt.
-Hallod-e te! gyere, indulunk, de hojzad a leánkát es!
Nagy kő esett le a szívemről, ha az ángyom mondja hogy én is mehetek, az egyenlő volt a szentírással Ugyanis szerettem a fiókot is, de egy kicsit féltem egyedül otthon maradni.
Azon az estén olvasták az Arany ember utolsó fejezetét, szép csengő hangon, közbe-közbe  akadozva édesanyám is sorra került, én ittam a hangját, a gyönyörű tájszólásos szavait.
Bár most is olvasna nekem, már sok éve,hogy az égiek olvasótáborához költözött.

anno

A régi ház ablakából a Nap éppen az asztalon hagyott reggelit melegítette, amire rá is fért ,mert a puliszka az melegen puliszka, de a szükség törvényt bont és nekem azon a napos reggelen a hideg tejespuliszka éppen a szájam íze szerint volt.
Ez a legrégebbi emlékfoszlány, ami most is elevenen él bennem.
Két -hároméves forma leány lehettem,édesapámék a mezőre mentek, engem otthon hagytak, hogy a napos csirkéket etessem .
Testvérem nem volt(most sincs) így sokat voltam magamba egész pici korom óta.
És ez a Napos,puliszkás reggel, körülötte jópár léggyel jelentette nekem a szabadságot és a világra való rácsodálkozás legelső élményét.
Igaz csak később tudatosult bennem, hogy milyen jó dolog is úgy Istenigazában belebámulni a semmihez sem hasonlítható falusi reggelbe, első öntudatra ébredésem reggelébe..

Előszó

Hogy mihez irom az előszót,az még kérdés, de valami itt van bennem amit most készülök leirni, és az a valami nem más,mint a szülőfalum régi  mindennapjai az én emlékeimben. Nem lesz életrajzi regény ,sem napló, nem tudom, hogy mi is lesz valójában majd meglátjuk. Kezdődjön tehát egy székely kislány élete....