2009. február 5., csütörtök

Fent a világ tetején



Ha nem is a világ tetején, de a havason már jártam egy alkalommal olyan 10 -12 éves koromban.Anyai nagybátyám gyűjtő volt abban az időben Na nem műgyűjtő, hanem a pásztorság volt az ő becsületes munkája.Hogy, csak úgy mentünk, vagy valami céllal tettük meg azt az utat azt nem tudom, de arra emlékszem,hogy hajnali 2 órakor már a szekér zötyögött velünk fel a havas felé. .A reggeli fejésre már ott voltunk, ami nem is olyan könnyű munka.Ugyanis 40-50 juhot megfejni kézzel akkor sem volt kicsi dolog.
Az esztena egy hegyoldalba volt, kicsi házzal, istállóval együtt elfoglalta a hegy kopárabbik oldalát..
Négy kicsi monyator gyerek is ott forgolódott a juhok körül, mikor megérkeztünk, gátolva az idősebbeket a munkába, de nagy igyekezettel próbáltak ne ott lenni,ahol épp szükség lett volna rájuk. Amikor a fejést befejezték, kihajtották a nyájat a távolabbi legelőkre, mindig máshová, hogy maradjon ennivaló, Isten e gyönyörű teritett asztalán.
Miután magunkra maradtunk, nagybátyám a sajt készités rejtelmeibe probált beavatni,elég kevés sikerrel. A kályhán hatalmas edénybe a beoltott tejet kavarta egy nagy fakanállal, majd az igy összegyült alvadékot fehér gyolcsruhába rakta, majd felakasztotta, hogy kifollyon a savó belőle. Az edénybe maradt anyagot felfőzte, és cukorral feltálalta nekünk gyerekeknek.Minálunk ezt zsendicének nevezik, és isteni finom.Ajánlom mindenkinek, testnek, léleknek gyógyulására.
Nem emlékszem a többi mozzanatra, csak arra, hogy ahogy lenéztünk a hegyről az volt az érzésem,hogy a világ tetején vagyok,fent ahol az Isten is közelebb van.

Nincsenek megjegyzések: