2009. február 5., csütörtök

Fent a világ tetején



Ha nem is a világ tetején ,de a havason már jártam egy alkalommal olyan 10 -12 éves koromban.Anyai nagybátyám gyűjtő volt abban az időben,na nem műgyűjtő,hanem a pásztorság volt az ő becsületes munkája.Hogy ,csak úgy mentünk,vagy valami céllal tettük meg azt az utat azt nem tudom,de arra emlékszem,hogy hajnali 2 órakor már a szekér zötyögött velünk fel a havas felé. .A reggeli fejésre már ott voltunk,ami nem is olyan könnyű munka,ugyanis 40-50 juhot megfejni kézzel akkor sem volt kicsi dolog.
Az esztena egy hegyoldalba volt ,kicsi házzal ,istállóval együtt elfoglalta a hegy kopárabbik oldalát..
Négy kicsi monyator gyerek is ott forgolódott a juhok körül,mikor megérkeztünk,gátolva az idősebbeket a munkába,de nagy igyekezettel próbáltak ne ott lenni,ahol épp szükség lett volna rájuk. Amikor a fejést befejezték ,kihajtották a nyájat a távolabbi legelőkre,mindig máshová ,hogy mindig ennivalót kapjanak ,Isten e gyönyörű teritett asztalán.
Miután magunkra maradtunk ,nagybátyám a sajt készités rejtelmeibe probált beavatni,elég kevés sikerrel. A kályhán hatalmas edénybe a beoltott tejet kavarta egy nagy fakanállal ,majd az igy összegyült alvadékot fehér gyolcsruhába rakta,majd felakasztotta ,hogy kifollyon a savó belőle. Az edénybe maradt anyagot felfőzte,és cukorral feltálalta nekünk gyerekeknek.Minálunk ezt zsendicének nevezik,és isteni finom.Ajánlom mindenkinek ,testnek,léleknek gyógyulására.
Nem emlékszem a többi mozzanatra,csak arra,hogy ahogy lenéztünk a hegyről az volt az érzésem,hogy a világ tetején vagyok,fent ahol az Isten is közelebb van.

Nincsenek megjegyzések: