Zsiga bátyó

" Ez a világ megbolondult,s megbolondít münköt es"

A fenti arany igazságot a tavaszon mondta egy nagyon aranyos ,öreg jenőfalvi bácsi.
Maga az ember már unikumnak számít ,hiszen az öreg,özvegy férfi elég ritkaság számba megy mifelénk.
-Elég kelendő vagyok-büszkélkedik Zsiga bátyó,és reszkető kézzel kotorászik a kankóspálcája után .
-Még megházasodik itt nekem-incselkedik vele a legidősebb unoka állapotos felesége,és közben fürgén terít asztalt a nagytatának.
-Ha nem főztél finomat még megtehetem-  hunyorog felém huncutkásan az öreg-  sok  özvegyasszony van a szeren, ott túl a kút mellett Szabó Mártonné,osztán meg Sándor Péterné,idele es van Vízi Margit,Barabás Márcella...osztán ki es van még-tépelődik,ja még elfelejtem ,há Bíró Jánosné -nevet- még soroljam-e?
-Csak má öregek s nekem nem nagyon  kellenek,igaz én se nekik- kacag bele a kockás ingdarabból előavanzsált zsebkendőbe.
-Zsiga bácsi,maga a régi idők tanúja,nem mesél egy kicsit a fiatal koráról?-kérlelem
-Hát mit meséjek Teri fiam,nehez vót,nagyon nehez,de fiatalok vótunk,s birtuk,osztán most es nehez,de most öreg vagyok,s így es bírni kell,amig az Isten es úgy akarja.
Közbe elfogyott mind egy cseppig az étel a tányérról.
-Jól főz ez az Erika,csak nem mondom a szemibe,nehogy elhiggye magát - kacag,
-Hallom én vén kópé ,kacag oda  a szép gödrös arcú jövendő anyuka.
-Azért én  a szerencsésebbek közi tartozok,-suttogja oda nekem-a fiatalok a házétt eltartanak.
Ez így jól van elrendezve,én se vagyok egyedül,s ők es van ahol lakjanak.

Drága Zsiga bácsi! Egyre ritkább már az ilyen ízes beszéd,meg a kölcsönös jó szándék.
Most már veled is kevesebb.....