2010. december 7., kedd

Gyermekkorom disznóölései

Nyilván nem csak a régi gyerekkori disznóvágásokról vannak élményeim,de azok voltak a legmeghatározóbbak számomra.Akkor még élt drága édesanyám,és hagyta,hogy gyerek legyek ,ami egészen más világításba helyezi a dolgokat. Reggel korán már pattogott a tűz,és nagy fazékban forrósodott a víz.
A disznófogó emberek már kezdtek gyűlni,édesapám a késeket fente egy acéllal ,édesanyám pedig tálakat,törlőkendőket szerelt elé nagy szorgalommal.
-Na osztán ki fogja meg a tálat?-kérdezte játékosan Péter bácsi,a mészárosnak kinevezett szomszéd
-én aztán nem, tudom istenem-bújok el anyám mögé-
-jóra bízná maga es,a leánka még a filit es béfogja,nehogy hallja a disznyó sírását,eppe ő fogja meg a tálat-véd meg édesanyám a legrosszabb munkától,ami a disznóvágással jár.
Ugyanis a tálat,amiben a vért felfogják valakinek tartania kell,de az a valaki én soha nem tudtam lenni,azért voltak nem annyira jó élményeim ezeken a reggeleken.
Aztán kimennek ,és én amikor hallom a disznó sivítását bemegyek a tisztaszobába,és a fülemet befogva éneklem hangosan a szenttamási csonkatornyot,hogy ne halljam mi történik odakint.
Nem sok idő múlva aztán elcsendesedik minden,már az emberek is jönnek befelé nagy csizmaütögetéssel,hogy a havat leverjék a lábukról.
Édesanyám falnivalót rak az asztalra,édesapám pálinkát tölt és falatozni kezdenek.
-ügyej ki Teri közbe,nehogy úgy járjunk,mint az egykori ember,hogy amíg reggeliztek elfutott a levágott disznyója-viccelődnek az emberek
Majd az asszonyok is kezdenek jövögetni,akik segítenek a finom falatok előállításában.Először Kerekes mámá érkezik(apai nagyanyám),ő a pontosság,és az ész ,(drága édesanyám sokszor sírt titokban miatta),utána Szeles mámá érkezik (anyai nagyanyám) ,mindkettőn fekete hárászkendő van és gomolyog be mögöttük a hideg  ahogy bejönnek az ajtón.
Bizony jó az öreg a háznál,mert a piszkos munkát,mint például a béltisztítást is el kell végezze valaki,és a fiatalasszonyok mindig egy kicsit finnyásak voltak ezen a téren:- )Kint már megperzselték a disznót,meg is mosták,szépen megvakargatták a szőrét,olyan patyolatra,amilyen soha nem volt éltében.
A feldolgozással leginkább az asszonyok munkálkodtak,addig a férfiak koccantottak: adjon Isten egészséget az elhasználására. Mocskostokány volt a hagyományos étel ilyenkor puliszkával,melléje savanyú uborkával,és tormával.Attól bizony én sem idegenkedtem,mint a véres táltól.:))
Amikor szép sorjába elkészült a kolbász,véres,májas,meg sok sok finomság ,és amíg készült a vacsora a gyerek dolga volt elhordozni az úgynevezett aprólékot,vagyis kóstolót a szomszédoknak,rokonoknak.Egy tányérra tettek akkora kolbászt,meg vérest,hogy  körbeérje,a közepére pedig egy darab szeletnek való húst,ezt letakarták egy fehér szelvéttel.
Azt kimondottan szerette minden gyerek,hiszen kaptunk egy-egy lejt ,és cukorkát a fáradozásunkért.
A vacsora mindig káposztaléleves volt,utána  sült kolbász ,hurka meg  karaj krumplipürével.Arra már a közeli rokonság is eljött.
Kellemes beszélgetésekre emlékszem,és gyöngyöző kacagásokra.

2010. december 3., péntek

Orbán bácsi meg a sánta suszter

Mint egy mesét,úgy kezdeném: egyszer volt, hol nem volt,volt egyszer egy Orbán bácsi meg egy Sánta suszter.
Így visszaemlékezve gondolom egyetértésben éltek egymással, de az is lehetséges, hogy nem is voltak olyan jószomszédi viszonyba. Aprócska leánykakorom távoli emlékeiben nem voltak nagyon meghatározóak, viszont övezte mindkét családot valami misztika, talán azért mert mindkét család mesteri mivoltából kifolyólag, a többség paraszti életéhez egy kissé felül-kívül-állóságra kényszeríttetett. A sánta suszternek nem emlékszem  a valódi nevére, viszont arra igen, hogy egyik lába rövidebb volt vagy tíz centivel, és suszteri mesterségéből tartotta el a családját. Emlékszem, egyszer édesanyámmal elmentem cipő talpaltatni, és ott ült egy különleges alacsony bőrszéken, szemén aprócska szemüveggel vizsgálgatta édesanyám lábait, csodálkoztam is, hogy mit néz rajta, hisz nem azt vitte javíttatni. :)
Nagyon régen eltávoztak az élők sorából, a gyerekeik is távoli helyekre költöztek,de arra még emlékszem, hogy milyen tisztességesen gondozták öreg szüleiket.Sokszor példázódnak velük az emberek,mert nem az örökség motiválta őket, ugyanis apró házacskájuknál egyebük nemigen volt.

Az Orbán bácsi valami lakatosféle volt, és "másodállásban" szivarárus voltának köszönhette a nem kevés üzleti forgalmát. Szülőfalum vallásilag a katolikus egyházat gazdagította,de volt két református család, kik közül az egyik éppen Orbán bácsi és kedves felesége.Nem  fogadták a köszönésünket nekünk gyerekeknek, ha dícsértessékkel köszöntöttük az utcán, ezért nem is nagyon törtük magunkat ezen a téren.
Nem voltunk  szegények, de bizony sokszor volt pénzszűkében családunk a hónap utolsó napjaiban.Ilyenkor édesapám cigarettakészlete is megcsappant, ezért engem küldött, hogy vegyek egy lejre, vagy egy "tojásra" National cigarettát.Volt aztán egy olyan eset, hogy a pallónál várakozó édesapám nem győzte kivárni, hogy késedelmeskedem, és utánam jött. Engem pedig ott talált legnagyobb lelki nyugalommal végeztem nagybajomat a patyolat tisztára sikált tornácukon, és mosolyogva selypítettem fel apámra: nintyenek itthon Orpán pátyiék!
Utána nem küldtek mindaddig, amíg  "szobatiszta" nem lettem.:)
Hogy miért írom most le ezeket a nagyon távoli emlékeimet magam sem tudom, talán kicsikét nosztalgiát érzek a régi,egyszerű, nem túlbonyolítós világ fele.