2011. május 3., kedd

Emlékmorzsa 10

Sziasztok!

Kissé elhanyagoltam a blogolást,de Isten bizony igazoltan hiányoztam,hiszen született egy gyönyörű unokám,és ők kötötték le minden gondolatomat.

 Ennek kapcsán jutott eszembe a következő emlékmorzsa, ami szintén egy kisbabához kötődik, aki unokahúgom  és ő volt az egyetlen újszülött  akit megérinthettem addigi zsenge leánykakorom alatt. Negyedik gyerek lévén nem kísérte nagy felhajtás a születését, de mivel három fiú testvér után jött, így csak-csak szélesebben mosolyogtak rá a szikár,napbarnított székely férfiarcok.
Aprócska kis pelyhes baba volt, ángyom többször kért meg, hogy pesztráljam, amíg ide-oda elszalad,meg a házimunkát végzi, mivel a bátyjai nem szívesen foglalatoskodtak ilyen "asszonmunkával"
Mély, redős babakocsiba sétáltattam hát az utcában,  rázogattam türelmetlenül, mert a többi gyerek ott csivitelt a porondon, és én szívem szerint velük lettem volna, nem egy síró-bőgő masinával.
A gyerekzsivaj hívása biza erősebbnek bizonyult az akkor még ki sem alakult anyai ösztöneimnél(6-7 éves lehettem) és a döcögő alkalmatosság pici terhével együtt közéjük vegyültem, ami nem is okozott addig gondot, amíg csendben volt a pólyás kis csomag, de nem sokáig. Egyik szomszéd fiú ugyanis belehajolt a babához és Tarzant megszégyenítő kiáltással ordította : Teríí a buba belész...t!
Akkor ért először a trauma, hogy bizony ezt a kis ordibáló emberkét  nekem kell megszabadítanom sírása okától.
Én pedig ott helyben az Olt partján, a pázsiton úgy tisztába rittyentettem, még a popsiját is megmostam az alig 12 fokos vízbe, textilpelenkába csavartam,még az úgynevezett pókába is belekötöttem.Úgy nézett ki szegényke, mint egy elfuserált karácsonyi csomag, és mint aki jól végezete dolgát a mocskos pelenkákat a folyóba dobtam azon megfontolásból, hogy amit a víz elvisz, azt nem kell megmosni.
Olyan szép,egészséges kisleány cseperedett belőle, mint a barack,hiába na...az edzettség :)
Ez volt életem első találkozása a sz...s pelenkával, de hála Istennek nem az utolsó.

2011. február 1., kedd

Egy pár szó a kenyértörésről,a lámpagyújtásról,és az újságról

 A gazda dolga volt a kenyértörés, azaz az ép kenyér megszelése.Hogyha nem volt otthon a férfi, akkor jöhetett szóba az asszony, mint kenyértörő.Emlékszem édesapám profiljára,amint fedetlen fejjel a kenyér lisztes felére keresztet rajzolt, és valami áldásfélét mondott, majd szelt az ép kenyérből. Akkor nagy volt a kenyér becsülete, hiszen amíg a magból kenyér válik sok verejtékes munka kísérte. Nem is dobáltuk el, még ha kissé szikkadt volt sem, esetleg különleges esetben a disznó ette meg.

 A lámpagyújtás a ház asszonyát illette.Ő a melegség és a világossság forrása volt.
Olyan régen voltam gyerek, hogy  emlékszem ahogyan édesanyám a petróleumlámpát gyújtotta ,és köszöntötte a családot : Jó estét adjon Isten!
Milyen szép, és mennyire egyszerű. Nem volt benne pátosz, nem volt benne irónia, csak azt tette,amit tanult a szüleitől, és azoknak mondta,akiket szeretett.
Kenyérszelés, lámpagyújtás. Mindennek megvolt a jelentése, és szerepe. Rend volt abban a világban, józan paraszti rend, ami a mai zűrzavaros életünkből nagyon hiányzik. Mert úgy a családfőnek, mint a ház asszonyának, és nem utolsó sorban a gyerekeknek, a ház körüli munkáknak meg volt a maguk jól elrendezett helye, rendje.
Most felborulni látszanak a szerepek, nő-férfi szerep, szülő-gyerek szerep, a munkamegosztás(vagy nem megosztás)
 És az újság?
 Az újság jelentése ebben az esetben az újhold. Ha édesanyám észrevette a vékony holdsarlót, rögtön aprópénzt nyomott a kezembe, és az ablakhoz állva ezt a mondókát,vagy imát mondtuk:
 Adjon Isten Újhold,
jó napokba jó órákat,
jó órákba jó perceket,
jó percekbe jó istenpillantatokat Ámen.
Hogy ez pénzbevonzó rituálé volt, vagy csak a szegénység tanította meg őt az újhold, és a pénz összefüggéseire nem tudom, de volt benne valami ősi varázslatféle.
A földön talált pénznek is beszéltek,hogy :apád-anyád ide jöjjön!
Vagy a hosszú szárazság utáni esőcseppeknek,hogy :Uram áldd meg,szaporítsd meg!

Mára elég ennyi nosztalgia:))

2011. január 3., hétfő

Kók,vagy koch ( avagy modern beütés a székelykonyhába-kalákába-:)

Elég kacifántosra sikeredett a cím, de bizony teljesen födi a valóságot.Ez is egy régi, gyerekkori emlékem. Édesanyám fiatalos felfogása addig merészkedett, hogy a szomszédasszonnyal,meg a keresztanyámmal összedugták kontyos fejeiket, és eltervezték hogy valami "érdekest" készítsenek csak úgy a maguk,és a gyerekeik élvezetére. Mindhármuknak voltak bizonyos  tapasztalatai ezen a téren, hiszen leánykorukban bizony szolgálni küldték akkor a lányokat, hogy az asszonyéletre felkészüljenek, és a stafírung-pénzbe is belepótoljanak.Tehát egyik Bukarestbe, másik Brassóba,vagy éppen Kolozsváron szolgált, ahol az"asszonyomtól" ellestek nem egy úri fortélyt.Ezért voltak olyan bátrak, és készítgettek valami különleges ínyencséget, ami az én tetszésemnek is nagyban megfelelt.
Na,és egy napon azt mondja a keresztanyám:te Ilona,tudok egy finom, egyszerű édességet, kók,vagy mi a franc a neve, csináljuk meg! Rögtön benne volt a három grácia, és semmi percek alatt már készen is voltak vele. De elég azt,hogy nem szabadott meleg állapotában fogyasztani, ezért a tornácon várta a tejbegrízhez nagyon hajazó ,barna löttyel körbe  csurgatott  valami a hűvösebb állagát, hogy rábólintsanak szüleink a szabad elhasználásra.A kisablakon gyakran kitekingettünk, hogy párolog-e még a várva várt finomság. Ott sorakoztak apró,kis kupacokban egy sültestálon,amint már említett barna karamellkrémben lubickolva.Nyami, mennyire reményteli percek voltak...
A szomszéd néninek volt egy barátságos macskája, Manci,vagy Marcsi(már nem emlékszem pontosan)volt a neve, aki mindig elkísérte gazdasszonyát, ha egy-két kilométer körzetbe hagyta el a házat.
Bizonyára a finom vanilia illat elnyerhette kényes ízlését, mert a két kikukkantás után édesanyám így kiáltott fel:
-Jaj Ámáli,a kóknak annyi!
és hát tényleg annyi volt, mert a Manci, amit nem evett meg, azt összetaposta,s így a darakoch,vagy micsoda a disznók vedrébe landolt.
Egy kis perpatvar után a három konyhareformer a következő inyességen törte a fejét
Ámáli néni pedig megfogadta,hogy Mancit addig bezárja az istállóba.