2009. január 29., csütörtök

Kender munka

A kender megmunkálása,miután learatták az
asszonyokra hárult, ami gyerek szemmel eléggé érdekes mulatságnak számított.
Akkora volt a zsivaj a kenderáztató partján, akár egy iskola tízperces szünetében napjainkban.
A levágott kenderkötegeket vízbe áztatták, jól lenyomtatták kövekkel, és ott hagyták napokra amíg meg nem érett a további munkálathoz. Az édesanyákat kísérő gyereksereg addig kergetőzött a parton,  vagy a langyos vízben békacimpókra (ebihal) vadászott.
Miután jól kiázott száradni rakták, majd szekerekkel hazavitték a kenderkötegeket.
Egy megfelelő napon, amikor nem volt sürgős mezei munka, jött a vagdalás.
Ez a munka is csak kalákában volt megszervezve, közös erővel, énekelve, beszélgetve jobban ment a munka.
A marokba fogott szálakat az egyik asszony durva vagdalón megütögette, amíg meg nem puhult, utána egy másik asszony a finomabb tilolóval addig verte, amíg megfelelően ki nem hullt belőle az ocsúja, a pozdorja.
Az idősebb, tapasztaltabb asszonyok, úgymint a nagymamám, meg Dénesné ángyi voltak a minőségi ellenőrök, bizony-bizony a hátuk mögött ki is figurázták őket, de ez is szűkséges volt a sok fiatal munkaerő közé.
A gerebenezés következett, ami egy hajkeféhez hasonló szeges, nyeles szerszám volt, azzal átfésülték az egész kitilolt szálakat, majd egy különleges csomót kötöttek rá, ami nem engedte,hogy összekuszálódjanak a télre félrerakott kötegek.
A hosszú, téli estéken ebből fontak-szőttek nem éppen a legpuhább, de annál tartósabb törülközőket, edénytörlőket, sőt még az öregebbeknek alsógatyát is.
Az anyai nagyapám is valami hasonlóban járt nyaranta a kaszálási idő alatt, és arra még harisnyát is húzott. Isten bizony a sors nem dédelgette szegényeket. Igaz káromkodásban is az élen járt,olyan kucifántos szavakat én még soha nem hallottam.Na de azt majd egy következő alkalommal mesélem el.

Nincsenek megjegyzések: