2009. január 30., péntek

Szénacsinálás

Ülök a kis erdei ház küszöbén,és bámulom a reggeli,párás homályból elöcsillogó napot.
Az apám kaszálló alakját ugy foglalta keretbe a Nap,akár egy gyönyörü festményt a méltó ráma.
Már jónéhány rendet bevágott,amire én felébredtem,és álmos-kócosan belekiáltottam a reggeli ragyogásba -édesapám!-
-Minnyá' menyek ,ne félj,inkább ott a kicsi gereblye s hamar palljad a rendet utánam!
De valahogyan én szivesebben ettem volna előbb,eléggé szerettem a hasamat.
Ahogy közeledett háttal a Napnak a kicsiház felé ugy ujjongott a szivem ,annyira tele volt a lelkem szeretettel és várakozással ,hogy én is elébe iramodtam,de a lábam megcsúszott a friss harmaton és becsúsztam a szénarend közé.
Ez a kis történet annyira élethüen maradt meg az emlékezetemben akár,mindha a tegnap történt volna.
Anyám később érkezett tarisznyával és kantárosfazékkal hozta az ételt.A mi kis családunk csak hármunkbol állott,azt hiszem egy csodálatos hármast alkottunk.
Reggeli után szétpalltuk a rendet,majd egy-két óra mulva,ha jó meleg volt átforgattuk a másik felére,hogy egyforma száraz legyen
Délután kicsi boglyába azaz merekjébe szedtük össze,amit másnap még egyszer szét teritettünk ,a teljes száradásig.De ez csak egy ideális eset,volt sokszor,hogy elverte az eső a szinte száraz szénát és kezdődött minden elölről.
Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni,hogy mennyi munka meg verejték kisérte a székely ember hétköznapjait.
Ezért volt szükség az ünnepekre ,amiből erőt meritett az elkövetkező nehézségekhez.

2 megjegyzés:

monik írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Emi írta...

Mintha csak magamat látnám. Csak én nagytatámmal voltam. Minden évben azt az egy, két hetet vártam a legjobban, amikor felköltöztünk tehenestől, kutyástól Marosmellé:) Legszebb gyerekkori emlékeim.