Az elmúltra szemem tétován tekint egy percre csak, üldöz a jelen, nem pihenhet régi emlékeken, unos- untalan visszatér megint...
2009. január 30., péntek
Szénacsinálás
Ülök a kis erdei ház küszöbén,és bámulom a reggeli, párás homályból elöcsillogó napot.
Az apám kaszálló alakját ugy foglalta keretbe a Nap,akár egy gyönyörü festményt a méltó ráma.
Már jónéhány rendet bevágott, amire én felébredtem,és álmos-kócosan belekiáltottam a reggeli ragyogásba -édesapám!-
-Minnyá' menyek ne félj, inkább ott a kicsi gereblye s hamar palljad a rendet utánam!
De valahogyan én szivesebben ettem volna előbb, eléggé szerettem a hasamat.
Ahogy közeledett háttal a Napnak a kicsiház felé ugy ujjongott a szivem, annyira tele volt a lelkem szeretettel és várakozással, hogy én is elébe iramodtam, de a lábam megcsúszott a friss harmaton és becsúsztam a szénarend közé.
Ez a kis történet annyira élethüen maradt meg az emlékezetemben akár, mindha a tegnap történt volna.
Anyám később érkezett tarisznyával és kantárosfazékkal hozta az ételt.A mi kis családunk csak hármunkbol állott, azt hiszem egy csodálatos hármast alkottunk.
Reggeli után szétpalltuk a rendet, majd egy-két óra mulva, ha jó meleg volt átforgattuk a másik felére, hogy egyforma száraz legyen
Délután kicsi boglyába azaz merekjébe szedtük össze, amit másnap még egyszer szét teritettünk a teljes száradásig.De ez csak egy ideális eset,volt sokszor, hogy elverte az eső a szinte száraz szénát és kezdődött minden elölről.
Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy mennyi munka meg verejték kisérte a székely ember hétköznapjait.
Ezért volt szükség az ünnepekre, amiből erőt meritett az elkövetkező nehézségekhez.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Mintha csak magamat látnám. Csak én nagytatámmal voltam. Minden évben azt az egy, két hetet vártam a legjobban, amikor felköltöztünk tehenestől, kutyástól Marosmellé:) Legszebb gyerekkori emlékeim.
Megjegyzés küldése