2009. január 30., péntek

Szénacsinálás

Ülök a kis erdei ház küszöbén,és bámulom a reggeli, párás homályból elöcsillogó napot. Az apám kaszálló alakját ugy foglalta keretbe a Nap,akár egy gyönyörü festményt a méltó ráma. Már jónéhány rendet bevágott, amire én felébredtem,és álmos-kócosan belekiáltottam a reggeli ragyogásba -édesapám!- -Minnyá' menyek ne félj, inkább ott a kicsi gereblye s hamar palljad a rendet utánam! De valahogyan én szivesebben ettem volna előbb, eléggé szerettem a hasamat. Ahogy közeledett háttal a Napnak a kicsiház felé ugy ujjongott a szivem, annyira tele volt a lelkem szeretettel és várakozással, hogy én is elébe iramodtam, de a lábam megcsúszott a friss harmaton és becsúsztam a szénarend közé. Ez a kis történet annyira élethüen maradt meg az emlékezetemben akár, mindha a tegnap történt volna. Anyám később érkezett tarisznyával és kantárosfazékkal hozta az ételt.A mi kis családunk csak hármunkbol állott, azt hiszem egy csodálatos hármast alkottunk. Reggeli után szétpalltuk a rendet, majd egy-két óra mulva, ha jó meleg volt átforgattuk a másik felére, hogy egyforma száraz legyen Délután kicsi boglyába azaz merekjébe szedtük össze, amit másnap még egyszer szét teritettünk a teljes száradásig.De ez csak egy ideális eset,volt sokszor, hogy elverte az eső a szinte száraz szénát és kezdődött minden elölről. Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy mennyi munka meg verejték kisérte a székely ember hétköznapjait. Ezért volt szükség az ünnepekre, amiből erőt meritett az elkövetkező nehézségekhez.

2 megjegyzés:

szeterka írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Emi írta...

Mintha csak magamat látnám. Csak én nagytatámmal voltam. Minden évben azt az egy, két hetet vártam a legjobban, amikor felköltöztünk tehenestől, kutyástól Marosmellé:) Legszebb gyerekkori emlékeim.