2009. február 23., hétfő

Tatárjárás,téltemetés,húshagyat

Szombat délelőtt egyik kolléganőmmel megnéztük a Csiki Székely Múzeumban megrendezett Tatárjárás cimű kiállítást.A harcosok,lovak szerszámainak egy -egy megmaradt példánya,meg a történelmi dokumentumfilm vetítés , a nyílvesszők suhogása eléggé illusztrálta azt a régi kort,amiből a csodával határos módon maradhattak meg túlélő őseink,akiknek a leszármazottai lennénk.
Ahogy kijöttünk a múzeumból vidám zene fogadott,ugyanis a farsangtemetési népszokásokat mutatták be a környező faluk csoportjai.A városi Tanács előtt jókora tömeg gyűlt össze,és végigcsodáltuk ezt a különleges "télégetést" A tél szimbólumát egy szalmabábut égettek ,a sirató asszonyok siratták,csupa móka,kacagás ,igazi kellemes farsangi élményt nyújtott.
A mi gyerek,és fiatal felnőttkorunk a régi átkos rendszerre esett,így csak a szüleink elbeszéléséből ismertük a régi ,szép népszokásokat,amik a '89 es évek után részben visszaállíttattak,de már egy maibb formába.Ilyenek a kosarasbálok is,amiket napjainkban is szerveznek.Egy kosarat megraknak étellel-itallal,és a falusi,akár városi kultúrtermekben összegyűlnek,esznek,isznak,mulatnak.
A húshagyókeddhez is minden katolikus vidéken kötődik valamilyen ünnepség,vagy szokás.
Gyerekkoromban a szüleim húshagyatolni rokonokhoz,szomszédokhoz mentek .Ilyenkor "pánkót",fánkot sütött édesanyám ,és egy tányérra még melegen felrakta, egy szép damaszt szelvéttel átkötötte,úgy hogy a kezében tudja vinni.Nagyon kedves kis csomag volt,akár egy kosárka.És ott eltöltöttek egy kellemes estét,majd vigyázva,nehogy éjfél után már megegyék a zsíros ételt,mert már másnap kezdődik a nagyböjt.
A hamvazószerda utáni "kövércsütörtöknek" nálunk nem volt akkora jelentősége,csak módot adott arra,hogy a keddről megmaradt húsos ételeket büntetlenül elfogyaszthassák.
A nagyböjti idő alatt minden pénteken imádkozást csináltak ,minden alkalommal más-más háznál gyűltek össze,és imádkoztak,énekeltek,így készültek a Húsvét ünnepére.

2009. február 20., péntek

Árnyék

Mostanáig,csak a békés,dolgos hétköznapokat irtam le,de ha átfogóbb képet szeretnék megmutatni,az árnyékos oldaláról is mesélek egy kicsit.
A szüleim fiatal korában az az a negyvenes-ötvenes években a bálok,táncmulatságok mindig elég komoly verekedéssel végződtek. Többek közt a bicskáról is hires volt a felcsiki legénység.
Minden évben több halálesetet is okozott a virtus . Az én lánykoromra valamelyest visszafejlődőbe volt,habár láttam én is véres,menekülő legényt végigrohanni az utcán.
A táncban,bálban bármi okot adott verekedésre az erre hajlamos fiataloknak,elég volt egy ferde pillantás,vagy ha a szomszédos faluból jöttek át a legények udvarolni a falubéli lányoknak.
Ilyenkor kint a kapuban is megvárták amig kijön,és nem egyszer komoly verekedéssel végződött az udvarlás.
A későbbi évekbe az iskola meg a munkahelyek nagyban hozzájárultak a másság elfogadásához ,
és a békésebb szórakozáshoz.

2009. február 15., vasárnap

Régi gyemekjátékok

Az iskolai nagy követelmény ,a tévé meg a számítógép a gyerekek elég sok idejét elrabolja,ami nem mindig az ő hasznukat szolgálja.
Egyértelmü,hogy ez egy olyan fejlődési folyamat,amit nem lehet,de nem is kell visszafordítani,hiszen a modernizáció magában foglal sok hasznos tényezőt is .
Csak a játékokat hiányolom(nem a virtuális játékokra gondolok) ,és a gyerekzsivalyt,főleg a hideg,téli napokon.
Egészségtől kicsattanó ,kipirult arccal ,mondhatni az egész falu gyerekserege kint szánkózott,vagy korcsovázott a domboldalba Az éles szél az arcunkba vágott ,lent a völgybe pedig egy nagy kupacba estünk ,és sokszor volt sirás a nagy hancurozás után.( A korcsova hasonlít a szánkóra,15-20 cm magas és fa talpon csúszik.Nem csak játékszer volt ,a vizes csebret (csöbör)azon húzták télen az állatok itatására,meg a disznóvágásnál is nagy hasznát veszik még napjainkban is)
Az Olt vastagon befagyott jegén is volt lehetőség a játékra,ugyanis,akinek nem volt"gilicse"(a korcsolya régies megnevezése) az bakancsba is tudott síkurázni .(csúszkálni)
A korcsolya,mind sport most is honos az időjárási viszonyoknak köszönhetően.
Tavasszal a kislányok "szökdösőkötőztek"(ugróspárga),két gyerek hajtotta körbe a spárgát ,egy meg ugrált rajta és sorolták a neveket,amelyiknél elakadt az ugró az következett:Piri,Feri,Sári,Kati.......
A nyári kedvenc játékaink egyike a virágnevezés volt.Mindenki kapott egy-egy virágnevet,de nem ismerhették egymás nevét,csak a kertész.Volt egy angyal meg egy ördög vásárló és szerre kérték ki a virágneveket.Amelyik virág nevét kitalálták azt elvihette valamelyik vásárló,persze az ördöghöz nem szívesen csatlakoztak a "virágok"
Az őszi pityókaszedés nem annyira lányos játéka a bakugrás volt ,amit mi leánykák is szívesen játszodtunk,pedig sokszor elég durvára sikeredett.
Egymás után lehajolva ,egymás lábát átölelve kellett lábon maradni minél hosszabban,miközben a többi gyerek nekiiramodva felugrott a hátunkra.Ez is csak kupacban végződött,hol nevetés,hol sírás követte.
Labdázás,kergetőzés,bújocskázás most is ismert,csak akkor 20-30 gyerek játéka ,zajongása olyan élethűvé tették az utcákat,meg a "porondokat" (nagy füves helyek,azóta beépítve)
Bizonyára a mai generáció is nosztalgiával fog emlékezni évek múltán egy-egy divatjamúlt cyber játékra.

2009. február 11., szerda

Tollfosztó kalála

A leánygyermekkel megáldott családok libákat is tartottak,hogy a pihetollból megtölthessék a hozományhoz nélkülözhetetlen párnákat,meg derékaljat. Az Olt vize mindig tele volt a sok gágogó jószággal,és nem egyszer kergetett meg kislány koromban eme tollasállat sziszegő családapája.
Az össze gyűjtött libatollat a hosszú téli estéken pedig lefosztották az asszonyok,azaz a szúrós részről lefejtették a pihéket.Minden asszony ölébe vett egy-egy szitát és abba rakta bele a megfosztott pelyheket,és közben körbe ülve beszélgettek,de csak halkan,mert hanem kifújták az edényből a tollakat.
Ilyenkor "cukros törökbúzát" főztek,isteni finom!
A kukoricáról nem tudom ,milyen módszerrel a héját lesúrolták ,és főzték egy fél napig bő vízben cukorral.Langyosra hűlve tálalták, mindenki a kezébe kapta egy-egy pléhtányérban.
Hogyha a húsvét előtti hetekben-nagyböjtbe-került sor erre a kalákára,tálaltak fel még aszaltszílvát is,szintén megfőzve .Olyan csodás ízek voltak,annyira természetesek ,én próbáltam felnőtt koromban ezeket az ételeket elkészíteni,de nem az az élmény volt,mint akkor gyerekkoromban amit a térdemről,egy bádogtányérból kanalaztam be.

2009. február 10., kedd

Lakodalom van a mi utcánkba





Édesapám régi iratai közt leltem meg egy kis noteszt,ami az ő verseit ,mondókáit tartalmazza,de sajnos egy részét nem találtam meg. Abban van egy kis versike,amit egy rokon lány esküvőjére irt,és amit én kellet elszavaljak a fiatal pár köszöntésére. Akkor szokás volt a család fiatalabb tagja verssel köszöntse a frissen esküdt párokat. Előbb a lakodalom,és az azt megelőző szokásokat próbálom leirni.
Régen az esküvőt mindig vasárnap tartották,ezzel is ünnepélyesebbé téve azt,meg hogy több idő is volt az előkészületekhez.Egy héttel előtte volt a laskacsinálás,ahol az asszonyok házi tésztát gyúrtak,és un bordáslaskát csináltak,ami a tyúkhúsleves szerves része minálunk.
Csütörtökön a legény barátok kimentek az erdőbe és szép,magas fiatal fenyőfát vágtak,azt énekszóval a két külön készülődő lakodalmas házhoz vitték,ahol a lányok szépen papirrózsákkal diszitették s mindkét szülői ház kapujára felszegezték.A fiú felőli kapu fölé diszes táblára felirták:Isten hozott,mig a lány felőli táblára:Isten veled.


Pénteken a rokonok és komák kosarakkal megrakodva mentek a "lakadalmas házhoz" a kosárba frissen vágott tyúk,tojás,liszt,olaj és más élelem volt,amivel besegitettek a család kiadásaiba Ezeket a hozzávalókat szombaton kezdték elkésziteni mindkét háznál külön-külön.
Disznót,vagy borjut is vágtak,amiből inycsiklandozó ételeket készitettek.Szombaton a szomszédok kenyeret és kürtőskalácsot is sütöttek,tehát az illatok eléggé csalogatóak voltak.
Vasárnap reggel felöltöztették a menyasszonyt és várták az elököszöntő legényeket,akik a legényes háztól jöttek ünneplő ruhákba ,mintegy biztonságképpen hogy telefon hiányában megbizonyosodjanak az indulás idejét illetően.Amig az egyik legény verset mondott,addig a többinek lopnia illett olyan apróságokat,ami amúgy is a menyasszony hozományát képezte,még malacot is loptak,és majd az ajándékozásnál illően bemondatták.
A legények távozása után nem sokkal zeneszóval jött a legényes násznép,hogy kikérje a menyasszonyt.Viccesen előre egy öregasszonyt vittek ki neki,és érthető módon a vőlegény nem őt választotta.A menyasszony a búcsuzót miután elmondta,apró örömkönnyek közt indultak a templomba,ki-ki a saját násznépétől kisérve.
Ott a mindmáig meglévő ceremónia után az ifiú pár együtt,de a násznépe most is külön ,zeneszóval vonultak a legényesházhoz,ahol a menyasszony illően köszöntötte az új szüleit.
A leányos ház vendégei visszamentek a lányosházhoz ,és ott mulattak,mig a fiatal pár ott maradt ,és a lakodalom most vette kezdetét.
Az "elsőasztal" után beszedték az ajándékot,ahol név szerint kis köszöntővel a gazda köszönte meg mindenkinek az ifiú pár nevében a nem csekély ajándékot.
Éjfél körül a fiatal pár elvonult,a leányos házhoz,ahol szintén ajándékszedés és ugynevezett kontylé elkinálása után,már menyecske ruhába öltözve ,kendővel a fején tért vissza az ifiú ara,és ezzel kezdetét vette a reggelig tartó dinom-dánom.
Reggel mindenki hazament az állatokat ellátni,pihenni,és délután újra összejöttek a visszahivásra,a sok maradék étel elfogyasztására.

2009. február 6., péntek

Csonkatorony,Feneketlen Tó




















A fent  látható templom kb az 1330-as években épült,ahová imádkozni jártak nem csak a mi falunkból,de a szomszéd faluk lakói is. A mostani templom már bent épült a faluba.
Orbán Balázs a Székelyföld leírásában gyönyörűen leírta a templom melletti Feneketlen Tó legendáját is. Idézem:
" A régi templom romjai által koronázott domb déli aljában kies völgy közepén van a Feneketlen Tó.Ezen 70 lépés kerületű víztükör,egyike a legdúsabb és legszebb forrásainknak,közepén buja tenyészetű vízinövényekkel,apró égerfákkal benőtt úszó szigetecske van,mely a szél fuvalmára most ide,majd oda úszkál,forog és lengedez csudás bokrétaként,gazdag színezetü virágcsokraival..."
"A közeli templomból elveszett a harang ütője.Az előljáróság a keresésére indulván betért a harangozóhoz,kinek a háza a tó helyén állott. A harangütőt a harangozó lopta volt el,ágya alá rejtvén,midőn a keresők mondanák,hogy adja elő,ő azt felelte: Süllyedjek el,ha láttam,de alig mondták ajkai ki a szemtelen hazugságot és átkot,hogy a talaj azonnal inogni kezdett,s alig menekültek el az előljárók.A harangozó és háza elsüllyedvén e tó keletkezett a helyén,sőt még most is lehet a hamis eskü miatt lelki nyugalmat nem találó harangozó jajveszékelését éjjelenként hallani.."
Hogy mi volt ebből igaz nem tudni,de azóta is úgy csúfolták viccesen a falu lakóit :
Tolvajok,tolvajok,elvitték a nagyharangot,bedugták a Nagyhíd alá,tolvajok!
Ez csak egy humoros versike,minden községnek voltak hasonló kicsúfoló versei.

A fotókat Teutsch Alpár készítette

2009. február 5., csütörtök

Fent a világ tetején



Ha nem is a világ tetején ,de a havason már jártam egy alkalommal olyan 10 -12 éves koromban.Anyai nagybátyám gyűjtő volt abban az időben,na nem műgyűjtő,hanem a pásztorság volt az ő becsületes munkája.Hogy ,csak úgy mentünk,vagy valami céllal tettük meg azt az utat azt nem tudom,de arra emlékszem,hogy hajnali 2 órakor már a szekér zötyögött velünk fel a havas felé. .A reggeli fejésre már ott voltunk,ami nem is olyan könnyű munka,ugyanis 40-50 juhot megfejni kézzel akkor sem volt kicsi dolog.
Az esztena egy hegyoldalba volt ,kicsi házzal ,istállóval együtt elfoglalta a hegy kopárabbik oldalát..
Négy kicsi monyator gyerek is ott forgolódott a juhok körül,mikor megérkeztünk,gátolva az idősebbeket a munkába,de nagy igyekezettel próbáltak ne ott lenni,ahol épp szükség lett volna rájuk. Amikor a fejést befejezték ,kihajtották a nyájat a távolabbi legelőkre,mindig máshová ,hogy mindig ennivalót kapjanak ,Isten e gyönyörű teritett asztalán.
Miután magunkra maradtunk ,nagybátyám a sajt készités rejtelmeibe probált beavatni,elég kevés sikerrel. A kályhán hatalmas edénybe a beoltott tejet kavarta egy nagy fakanállal ,majd az igy összegyült alvadékot fehér gyolcsruhába rakta,majd felakasztotta ,hogy kifollyon a savó belőle. Az edénybe maradt anyagot felfőzte,és cukorral feltálalta nekünk gyerekeknek.Minálunk ezt zsendicének nevezik,és isteni finom.Ajánlom mindenkinek ,testnek,léleknek gyógyulására.
Nem emlékszem a többi mozzanatra,csak arra,hogy ahogy lenéztünk a hegyről az volt az érzésem,hogy a világ tetején vagyok,fent ahol az Isten is közelebb van.

2009. február 4., szerda

Házépités

Hatalmas kövekkel sorakoznak be a szekerek az udvarra. A kollektiv gazdaságba ahány fogatos volt mind besegitett a ház alapjául szolgáló terméskő behordásához.
Kemény munka.Ember és állat egyaránt kivette a részét ebből a nehéz próbatételből.
A ház épitéséhez már kellet a szakemberi tudomány,de segitség mindig volt bőven.
Egy noteszba irogatta édesapám a mindennapi kiadást,hogy ki jött segitségbe,és ki napi bérért. Gyülögettek a bejegyzések,és fogyogatott a pénz.
Úgy is volt,hogy naponta 30 embernek kellet enni adni legalább háromszor.
Kilenc éves voltam akkor,és azt hiszem már a nőiesedés első kis jelei megmutatkoztak rajtam.
Meg is kérdezte az egyik mesterember,hogy"leányka,nem loptad-e el a susztergomolyát?"
Azt hogy mit jelent akkor nem értettem,de valami olyan ami a kis domborulataimra célzott.
Nem is mutatkoztam kint az udvaron ,amig el nem végezték és el nem mentek.
Amiután a falakat felhúzták a többi munka mind az édesapám keze munkáját dicséri.
Lassú,megfontolt mozdulatai és széles munkás keze nem csak a fizikai munkára voltak hajlamosak,de az irás,olvasás sem volt idegen tőle.
Több verset is irt. A megmaradt füzetéből majd közzéteszek egy pár verset,mesét .

2009. február 3., kedd

Életre készülés

Az iskolakezdés egyik fontos darabját a hátitáskát már a nyár derekán megvették a szüleim egy pár füzettel,ceruzával. Addig próbálgattam,meg hurcoltam ide-oda örömömbe ,hogy már használtnak minősült amire szolgálatba lett volna helyezve. A korai felkelés nem okozott már gondot,mert az óvodába megtanultuk "Ki korán kel...."nem mindig aktuális tanítását.
Édesanyám kézen fogva vezetett el ama intézmény kapujáig,ahol több éven át kisebb nagyobb sikerrel tanitották nekünk az akkor fölöslegesnek tűnő tantárgyakat.
Már az iskolaudvaron barátságok köttettek,amik felnőttként is sokáig meghatározóak voltak az életemben.
Azután kettős sorba állítottak és bevittek az osztályterembe,ahol várt az élet.
Az osztálynak frissen felkent fáradtolajszaga és az ősz iskolaillata újra meghatározó volt az "illatemlékeimbe".
A bicskafaragástól cifra ,fakó kékre festett padokon várakoztak ,ha nem is a tündérmesék,de az első három tankönyv,és egy szál virág a könyvek tetején,egy szál ŐSZI BOROSZLÁN
Nem tudom a hivatalos megnevezését,és azóta ritkán találkozom ezzel a virágfajtával,de ez volt a falunk kertjeiben a legmeghatározóbb színhatás,így szeptember környékén.
Na igen,és ott az osztályterembe a tudásra és csodára szomjas gyerekseregnek ez egy reményteljes kezdés volt az elkövetkező,iskolai évekhez.
Fiatal,frissen kihelyezett tanítónőt kaptunk,aki azután is sok tudatlan kis kobakba próbálta elültetni a tudás magvait és nagy megbecsülést vívott ki e téren.
Nem annyira szorgalmas ,inkább fogékony voltam,és nem volt olyan elrettentő lecke,amit ha akadályokkal is,de sikerrel ne vettem volna.
Délbe,hazafelé akár egy méhraj,úgy zajongtunk,kiabáltunk.
Egyszóval régen is a gyerek az gyerek volt.