2009. december 22., kedd

Mária radinája,és a csíki angyal

Ezernyi csillag az égen, talpunk alatt ropog a hó, szikrázó a hideg.Én  fázom,alig vagyok 4éves. Hárman megyünk hazafelé az éjféli miséről, szenteste anno 1961. Bizonyára a templomban is hideg volt, mert a kis bakancsomban a lábujjaim folyamatosan bizseregnek.
Ez  a legrégebbi karácsonyi emlékem.
Fogom a szüleim kezét, mindkettőjük zsebébe becsúsztatom a fázó kezeim, meleg tenyerük óvón öleli át a kacsómat. Harangszó hallszik Karcfalva felől, ott mindig tovább tart az éjféli mise, mi már a Kőhídnál tartunk. Behunyom a szemem,és lépegetek közbül, rábízom magam édesapámékra,  próbálom kitalálni hol járunk....most letértünk az Olt fele....most meg már a saroknál járunk, épp Guszti bácsiék előtt....és már csikorog is a zárban a kulcs.....és itthon vagyunk...Ahogy megnyílik az ajtó úgy  gomolyog a pára, mint egy katlan.
A karácsonyfa a helyén van, nem vitte el az angyal ahogy próbáltak ijesztgetni, ha nem sietek az öltözködéssel.
    Mennyire szép,és csillogó, pedig visszatekintve a múltba, ott állt egy hokedlin s még az alacsony gerendáig sem ért fel, de akkor óriásinak tűnt.Csodálatosnak.
Igaz,én nem láttam amikor jött nálunk az angyal, furcsállottam is, hogy pont akkor vitt be édesanyám Juliska nénihez, ahol még gyerek sem volt. Amikor hazaértünk, és a szobába lépve megpillantottam, olyan,de olyan boldog voltam, amilyen még soha.
A gyertyák már égtek,alatta csomag is volt,már nem emlékszem,hogy mi,csak arra emlékszem,hogy elénekeltük a Menyből az agyalt.Az az érdekes,hogy csak csíkban jár az angyal,másfele a Jézuska viszi a karácsonyfát.De biztosan ott fent intézték, és így is van jól.
A templomból hazaérve tehát, újra körülörvendeztem a fát,amíg édesanyám előkészítette a finom,kései vacsorát, a Mária radináját.Így nevezték mifelénk az éjféli mise után elfogyasztott ételt. Finom kolbász,hurka,sült karaj pityókapirével (krumplipüré) és savanyú uborkával,utána egy szelet kalács.
Csendbe fogyasztottuk el a vacsorát,nem volt tévé,ami elvonta volna figyelmünket arról,hogy a Kis Jézus épp akkor született meg  kis családunk lelkében.

2009. november 30., hétfő

Az adventi időszak

Nyilván mindenkinek van fogalma arról,hogy mit is jelent az Advent,mint ünnepkör és mint időszak. Nem is a meghatározásról írnék,inkább a falunkban ez idő tájt űzött foglalatosságokról.
Négy hét alatt tilos volt mindenféle táncos,zenés mulatság ezért a hosszú téli estéken más szórakozást kerestek maguknak az emberek. Korán sötétedett,már délután  5 órakor meg kellet gyújtani a lámpát,a petróleum nem volt olcsó,ezért egymáshoz jártak el az asszonyok -akár férfiak,és gyerekek is az estéket együtt eltölteni.A spórlás is nagyban közrejátszott ,de nem utolsó sorban a munka,amit szórakozás gyanánt űztek ilyen a ködös téli estéken.
Tollfosztó kalákák,törökbúza fosztás,fonás,horgolás,írásos,és keresztszemes varrás mind-mind ezekre az estékre voltak beütemezve. Egy asszony közbe felolvasott  valami olvasmányt,a többi meg hallgatta,utána ki-ki elmondta véleményét a hallottakról,vagy ilyenkor meséltek megtörtént,vagy kitalált történeteket háborúról,menekülésről,fogságról.
A nemzeti hovatartozást csepegtették cseppenként a szívembe.Földrajzilag,ha nem is ,de nyelvileg és érzelmekben maradjunk meg annak aminek születtünk: magyarnak.
Békés,csodálatos esték ,amit kislányként megéltem,csak sokára értek bennem értékké. Azóta érzem mélynek gyökereimet,azért tisztelem a falusi,egyszerű emberek még elvétve most is előforduló életvitelét,a hagyományok ápolását.Fiatalként kitörni próbáltam ,más utakat szerettem volna járni,nem vevén észre magamban a mély idetartozás érzését.
Egyebet,valami nagyobb dolgot tenni a hagyományok ápolására nincsen  lehetőségem,csak ennyit,hogy leírok egy-két apró mozzanatot,ami a múlt ködéből felsejlik bennem.

2009. augusztus 20., csütörtök

Új kenyér napja

Néphagyományunk szerint Szent István napján már új búzából sütött kenyeret ettek az emberek.
Augusztus derekáig mindenhol befejeződött az aratás. Kis kalangyák álltak a határban hetykén,sárgán,amiket szekerekkel hordtak össze a cséplőgép köré.
Verejtékes napok voltak a gazdák mögött.Az aratás régen kaszával,meg sarlóval történt.
A kaszára egy hálót szereltek,ami egy irányba döntötte le a gabonát. A kaszás ember után egy marokszedő asszony a szépen összefogott a tincset összekötötte(egy szintén gabonából összefont kötéllel) majd kévébe rakta. Tíz kévéből állt egy kalangya.
Olyanok voltak egymás mellet,mint megannyi templomkupolák.
A csépléshez szerre hordták össze a gazdák a terményt,hogy megfelelő időben mindenkire sor kerülhessen. A cséplőgép körül sűrű por,nagy zakatolás ,és rengeteg bámészkodó gyermek.
Erős karokra,kitartó munkára itt volt igazán szűkség .Az alul kioldott kévéket villával feldobták a gépre, másik ember a garathoz vitte, harmadik volt az "etető" ,aki belerakta a garatba a gabonanyalábokat.Etetőnek leginkább asszony került,mert józanság szükségeltetett ehhez a munkához.Egy rossz mozdulat,és már elkapta a gépszíj az ember karját.
Az alul kihulló szalmát az egyik,a szemet egy másik ember fogta fel.
Verejtékes orcáikon vastagon állt a szalmapor, de nem volt szabad kezük,hogy letöröljék.
Így ment a munka heteken át.
Ezért volt oly nagy becsülete a kenyérnek.

2009. július 14., kedd

Pálinkafőzés

Vidékünk jellegzetes itala a rozspálinka.Mivel a finom,magvaváló szilva nem honos minálunk(csak a fosókaszilva) így az emberi találékonyság nem ismert határokat ha egy kis szédülésre vágyott.
A rozsot megdarálták,utána bedöglesztették egy nagyobb hordóba.Miután megért jöhetett a kifőzés.A régi rendszerben nem engedték az ilyen fajta mesterkedést,ezért éjszaka főzték a pincében,vagy valami eldugott helyen.
Pálinka főző rézüst a faluban nem sok volt,ezért egy fél liter jóféle pálinka fejében odaadták a bizalmasabb embereknek a " portékát".Este későn lehetett hallani a kis kézi szekér zakatolását,meg a csörömpölést,édesapám ilyenkor megjegyezte,hogy "viszik a menyasszonyt".Ez volt a megnevezése,nehogy a gyerekek akaratlanul is elárulják a hétpecsétes titkot.
A folyamat hosszú volt,10-12 órát csöpögött a nemes nedű a spirál alakú rézcsövön.A segítségben sosem volt hiány az ilyen munkálkodásoknál,csoda jó szimatuk volt a teremtés felcsíki koronáinak,akármilyen titokban is tartották a háziak.
Kétszer járatták le,hogy jó erős,tiszta pálinka legyen,de már az első rendnek is volt hatása.Mondóvíznek hívták,és pont annak a célnak felelt meg,hogy legyen türelmük kivárni a tiszta rezest.
Hogy rozsból készült,és mégis tyúkszaros pálinkának hívták azt sohasem értettem,mert egyszer sem vettem észre,hogy a tyúkok görbe tojományait belefőzték volna:)).

2009. június 30., kedd

Lüdércek és szépasszonyok

Mióta az eszemet tudom,és a szüleimtől,nagyszüleimtől hallottam,a falunk népét mindig vallásos,templomba járó embereknek ismertem. Különös módon mégis a babonát,a misztikát mindig keverték a vallással.
Gyermekkoromban sokszor hallgattam az öregek meséit meg a misztikus elbeszéléseit.Nem voltam félős leányka,de borsózott a hátam egy-egy ilyen történet hallatán.Kérdezősködéseimre édesapám mindig leintett,azt mondta hazugság az egész ,talán az tett még kíváncsibbá engem.
Egy öreg szomszéd bácsi volt az egyedüli, akitől kimerítő magyarázatot kaptam a túlvilággal kapcsolatban.Ő mesélt el ilyen "hihető" részleteket. Mondta,hogy a "szépasszonyok"( nem e világiak :) )befonták a lovak farkát meg sörényét,és egész éjjel lovagoltak rajtuk,hogy reggelre csupa hab volt a lovak teste. A " lüdércek" pedig az alvó asszonyra térdelve keltettek riadalmat.
(a mellette alvó férjről nem szolt a fáma) . A boszorkányos mesék tetszettek leginkább,még név szerint is megnevezte az illető asszonyságot.
Én bámultam eléggé X nénit ,de soha semmi furcsát nem találtam rajta,ügyes takaros asszony volt ,még "vakarut"is adott mindig ,amikor kenyeret sütött.
Tehát nekem személy szerint jó kapcsolatom volt a boszorkánnyal.De az is lehet,hogy ő volt a jó boszi,mert akit"megcsináltattak" ,azt X néni visszaimádkozta erre a szép árnyékvilágra.
Volt neki vagy négy rossz gyereke , azokra nem hatott eléggé az anyjuk varázsigéje.
Azóta sok víz lefolyt az Olton ,nem él a mesélő ember sem a jó boszorkány,ha nem egy fekete macska bőrébe bújva ijesztgeti sikertelenül a durvább mesékhez szokott utódokat.

2009. június 10., szerda

Perefernum


Amiket ezekben a kis írásokban leírtam nem nagyszabású történelmi események,csak apró életképek a régi falu életéből,és kis családi emlékfoszlányok.Ha nem is bírnak nagy jelentőséggel egy pár év múlva esetleg képet mutathatnak az akkor már feledésbe merült életformáról.
Június van,esküvők,lakodalmak ideje.A hagyományos lakodalomról már írtam egy előző bejegyzésbe,az ezt követő úgynevezett "pernevivésről" most szeretnék írni.
A lakodalmat megelőző hetekben már megtörtént az "írogatás"ahol összeírták a menyasszonyi hozomány minden egyes darabját,a staférungot. Úgymint: szobabútor 2 db.(egyik festett,a másik polítúrozott) ,a nyugati dűlőben 10 vékaféreje szántóföld,egy pár ráncos csizma,10 db.pendely stb.
Az esküvőt követő harmadik napon elviszik a pereferumot a lányos háztól a most már családi fészket képező fiatalember házához.Ha a lány szülei tehetősebbek voltak,egyértelmű.hogy több szekérrevaló bútor került elvivésre.A vetett ágyat szépen kidíszítve csipkéslepedőkkel,ágytakarókkal-rakottas,és hímes- rakták az első szekérre .
A szekerek előtt a fiatal pár egy nagy szentképet vitt,utána a keresztszülők,rokonok,szomszédok edényekkel megrakott kosarakat vittek,és közben hangosan csujjogtattak,hogy figyeljen fel a falu népe az eseményre.Volt is nézőközönsége a pernesétáltatásnak,mert alkalmuk adódott megszámlálni a párnákat,paplanokat,és megbeszélni utána,hogy"biza többet es adhattak vóna,jó nagygazdák",meg hasonlókat.Illett pálinkával meg kürtőskaláccsal megkínálni a kíváncsiskodó nézőket.
Amikor a ház elé érkeztek újra hangosan csujjogtattak,mig a kapun be nem engedték. Szép rigmusok kíséretében lepakolták,és helyére rakták a bútorokat. Az ágy helyretételénél voltak vicces megjegyzések a gyerekáldásra vonatkozóan.A piruló asszonyka meg a büszke férj nem győzte bizonygatni,hogy ők mindent megtesznek e szent cél érdekébe.
A mese itt véget ér.
Az élet csak most kezdődik.

2009. május 26., kedd

A búcsút pénzzel járják

Nem lehettem 4-5 évesnél nagyobb leányzó,amikor legelőször anyai nagyanyám elvitt a somlyói búcsúra.A régi,kommunista rendszerben nem zarándokoltak nyíltan az emberek százezrei,de akkor is nagy volt a sokaság.Arra emlékszem,hogy bent a templomban éjszakáztunk,és csak másnap-vasárnap- tértünk haza.A félhomályos templom éjszaka eléggé furcsa volt énnekem,a sok imádkozó,alvó,evő emberekkel.Úgy állították,hogy csak akkor nyerünk teljes búcsút,ha egész éjszaka imádkozunk ,arra nem emlékszem,mennyire sikerült átvirrasztani azt az éjszakát.
A rendszerváltás után visszaállt a régi búcsújárás rendje,aminek történelmi,és vallási előzményei visszanyúlnak az 1700-as évek reformációs időszakára.
A mostani zarándoklat gyalog történik a Csíksomlyótól 50 km körzetekről,a távolabbi helyekről vonattal,busszal jönnek az emberek százezrei.Egy faluból indul az un.keresztalja,elől a keresztvivő emberrel ,utána csengettyűssel és 30-40 ember követi gyalog.Van ,amelyik csoport két napig is gyalogol,amíg meg nem érkeznek Pünkösd szombatjára a csíksomlyói nyeregbe tartott ünnepi misére.A moldvai csángók szintén képviseltetik magukat ,habár szegények már alig beszélnek magyarul-de magyarul éreznek.
A szép,nyári idő sokszor haragossá válik,és nem egyszer verte el a jégeső az istentisztelet után a vásári forgatagban nézelődő zarándokokat.Ez a megpróbáltatás is része az áldozatnak.Azt mondják a régi öregek,hogy "nem ver búzát belőlünk",mármint a jégeső. A búcsút pénzzel járják,ilyenkor illik "búcsúfiát"venni az otthon maradt családtagjainknak(tükrös szívet,similabdát, stb.)
Az együtt imádkozás,összehozza a világ minden tájáról összegyűlt magyarságot.

2009. május 7., csütörtök

"El kell menni katonának..."

A sorkatona kötelezettség megszűnésével a katonavacsorák,és búcsúztatók is elmaradtak.
Bizonyára ,aki másfél évet katonáskodott valahol a román földön-a mi fiainkat csak oda vitték-
van amiről beszélniük,panaszkodniuk egész életükben,és nem csak rossz értelemben. Most már aki önként vállalja a katonaságot vessen magára,nem kényszeríti senki.:)
Akkor azonban nagy mulatságok előzték meg a katona éveket. A sorozás is nagy hajcihővel járt,a behívó után már szóba sem lehetett állni a legényekkel. Az örömtől-bánattól,meg a bortól eléggé illuminált állapotban voltak.
A szülők katonavacsorát rendeztek a" reguta"számára,ami hasonlóan a lakodalmi mulatsághoz,eléggé nagy készülődéssel járt.Egy faluban egyszerre akár több tíz legénynek is volt behívója,ezek mindenike egy-egy este tartotta a vacsoráját,így akár egy hétig is kábulatban voltak a legénybarátok a sok búcsúzódástól. A"ki se'jozanodok babám,s újra berugok"tipikus esete forgott fenn,amig el nem vitték sorban a sorköteles fiukákat. A katonavacsorán a nagyszámú rokonság,bérma,és keresztszülők,a sok legény meg leánybarát,és nem utolsó sorban a barátnő voltak a meghívottak.A menüsor meg az ajándékszedés ugyanúgy zajlott,mint a lakodalmas mulatságokon. Szebbnél szebb katonaénekek csendültek fel,amelyek mostanára elvesztették aktualitásukat.
Ezekkel a nótákkal kísérték ki a vonatállomásra a fakufferos regutákat a síró szülők,meg barátok,barátnők.
A vonat ablakából elcsattant az utolsó csók,az utolsó dalfoszlány:
"Októbernek,októbernek elsején,
nem süt a nap Csíkkarcfalva mezején,
elbúcsúzom a virágtól az ágtól,
azután a csíkkarcfalvi lányoktól....."

2009. május 6., szerda

Dobszó

Egy dokumentum filmben láttam,hogy a törzsek életében mennyire fontos volt mindig a dobszó.
Azzal kérték az esőt,a Manitu segítségét.
Erről jutott eszembe,hogy a falunk életében is volt szerepe a régmúlt időkben. Rádió,tévé híján dobszóval hirdették ki a faluban a főbb híreket,parancsolták közmunkára az embereket,vagy tájékoztattak az árvízveszélyre.
Erre már nagyon halványan emlékszem,nem hallhattam egy-két alkalomnál többször,és ez is már csak szimbolikus jellegű volt.A szüleim,nagyszüleim idejében ez volt a hírcső.
A dobos ember egy sor taktusos dobpergés után magas,éles hangon,szinte énekelve mondta el mondanivalóját. Aprócska termete volt ,és peckesen kiabált,érezve saját fontosságát:
Figyelem,figyelem!
Közhírré tétetik!
hogy a csíkszenttamási határban három fejős tehén belement a kollektív gazdaság zabvetésébe.

Amennyiben a gazdák kifizetik a 30 lej pénzbírságot,azon befogott teheneket hazavihetik!
Ellenkező esetben ezen baromállatok elkobzás tárgyát fogják képezni!
Dobpergés.
Az emberke tovább ment egy utcával-körülötte tíz-tizenöt kíváncsi gyerekkel - nehogy valakinek ne jutna el a füléhez e fontos felszólítás.

2009. április 23., csütörtök

Szent György napja

Máig élő népszokás a nyári legeltetésre szánt juhokat Szent György napján összegyűjteni.
Az előtte pár nappal megtartott pásztorfogadáson megszabták a pásztorok bérét,úgy pénzben,mint élelemben.Kenyeret,szalonnát,gabonát szánnak erre a célra,mert ugyebár a juhász sem lakik jól a furulyaszóval.
Ezen a napon,ha csíki falukon vezet át az utunk,eléggé megnehezíti a közlekedést egy-egy nyáj ,borjú nagyságú kutyákkal.De a kolompszó kárpótol minden késlekedésért.
Más Szent György napi szokás a mi vidékünkön nincsen,ha nem az,hogy csak eddig a napig ehető a béka.A mai nap után,ha " megkóstolja a füvet" már ehetetlen a húsa.
Hát ez a csíki embert egy cseppet sem zavarta,mert nem egy békaevő nép hírében állt.
Maradnak a jó házi szalonnánál meg sonkánál,a koleszterin többletet pedig ledolgozzák a mezőn pityóka ültetéssel,meg kapálással.

2009. április 21., kedd

Jakab ág

Május elsejére virradóan Szenttamáson,és a környékén Jakab ágat ütöttek a fiatalabb gyereklányoknak a fiúk,esetleg a fiús szülők.
Az ezen az éjszakán hallatszó kopogtatás különleges,izgalmas hanghatás egy kicsi lányka fülének.
A Jakab ág egy hosszú tüskéjű erdei fenyő felső két koronája ,ami szimbolizálhatja ugyanúgy a tavaszt,és az állandóságot is az örökzöld természeténél fogva.
A tornácok oszlopaira,vagy az ablak két félfájára sokszor három-négy pár is kerül.(mindig párjával ütik) A fiús szülők által papír rózsákkal feldíszített fenyőágat illett ajándékkal viszonozni.
Régebben-a mi gyerekkorunkban-hímzett zsebkendő volt az illő viszonzás,amit kimondottan erre a célra hímeztek,monogrammal díszítettek a lánykák,vagy az édesanyjuk.Mostanában más ajándékcsomaggal helyettesítik ezt a szép hagyományt.
Tehetősebb családok lánykáinak több ágat is ütöttek ,egy fajta státusz szimbólumként.
A nem éppen gazdag leánygyerekeknek ez volt a legelső csalódása,amennyiben nem tisztelték meg legalább egy pár ággal.

2009. április 11., szombat

Húsvét



Jézus feltámadásának ünnepe úgy régen,mint napjainkban itt Székelyföldön a vallásról és a hagyományokról szol.
Az előző napon elkészített falatokat -un. báránysült,sonka kolbász meg tojás és kalács-egy füles kosárba tesszük és elvisszük szenteltetni a templomba.Miután megszenteltettük és misét hallgattunk jöhet az élvezet ,a reggeli,amit mindenki kis,és nagy családi körben fogyaszt el.
Csíkszenttamás külön hagyománya a határkerülés,amit a falú fiatalabb férfi tagjai lóháton tesznek meg a reggeli szentmise után.
A pap megáldja a kis csapatot, utána kimennek a határba ,ahol imádsággal és énekkel kérik Istentől az áldást és a bő termést.
Húsvét másodnapján pedig jöhet a locsolás ,nehogy elhervadjanak a lány és asszonyvirágok.
Szép versikéket szavalnak a gyerekek és a bátrabb felnőttek .Utána az egész nap a szórakozás jegyében zajlik.
Mindenkinek kegyelmekben gazdag Húsvéti ünnepeket kívánok!!

2009. április 3., péntek

Virágvasárnaptól húsvétig


Húsvét előtti vasárnap -virágvasárnapján-pálmaág helyett fűzfabarkát viszünk szenteltetni a templomba.Nálunk pimpónak nevezzük ezt a tavaszi kedves kis ágat.

Az ezt követő héten -úgy régen,mind napjainkban a nagytakaritás ugyanúgy része volt a megtisztuló rituálénak,mind a szentgyónás meg áldozás.

A vetett ágyakat az udvarra kihordták és alaposan kiporolták,kiszellőztették,vigyázva arra,hogy szép sorba rakják,mindenik lepedő,meg párna látszódjon,nehogy "szó érje a házat"
Azalatt bent ki koromtalanitották a tűzhelyet,ha szűkség volt meszeltek,és felsúrolták a deszkapadlót A padló sárgitása a legvégén kötelező volt.Szegény asszonyoknak az ünnepre olyan sárga lett a kezük,mind a gyerekláncfű virága.Utána mindent visszahordtak,leteregették a szőnyegeket és készen is volt a tavaszi frissités.
A piros tojást csak pénteken festették,egy pár helyen irott tojást is készitettek,de a mi vidékünkön inkább a lapis megoldás volt szokásba.A megfőzött tojásokra szép ,diszes leveleket simitottak,majd egy vékony selyemharisnyába belekötötték sorba,amennyi elfért hosszan benne.Majd a télen összegyüjtött hagymahéjat odatették főni és annak a sötét levébe rakták a tojásokat.Nem lett olyan tűzpiros,csak barnás szint kapott és a levelek helye fehér maradt.
Minden locsolólegény kapott egyet,és melléje egy "bubakalácsot"
Szombaton reggel a család férfitagjai levágták a húsvétra szánt bárányt(szegény báránykák az életüket áldozzák a gasztronómia érdekében)
A gyerekek fát hordtak a kemence mellé,hogy az asszony be tudjon vetni .
Előbb a kenyér került be a kemencébe,utána a kalács meg a bubakalácsok(kalácstésztából kiszakitott darabaka),majd legvégén a báránypecsenyével tele tepsik kaptak helyet,hogy egy tűzzel többfélét is meg tudjanak késziteni.
Az elég fárasztó nap után következett a gyerekek fürösztése,szép sorjába,majd a felnőttek kerültek sorra.Fürdőszoba hiján egy nagy teknőbe csutakolták le a port és izzadtságot magukról.
Ekkor már éjfél körül lehet az idő,most felöltöznek ünneplőbe és elmennek a feltámadási misére.Pihenni majd ráérnek a két ünnepnapon.

2009. március 20., péntek

Sándor,József,Benedek

E három szent nevéhez nem fűződik minálunk különösebb népszokás,viszont a zsákot,amit meleggel kellett volna megtölteniük ,most hideggel,hóval tömték tele.
Gyerekkoromban mikor mondták:Sándor,József ,Benedek zsákba hoznak meleget.én el is képzeltem három szakállas embert egy-egy zsákkal a hátukon cipelik nekünk az elég hosszúra nyúlt tél után a meleget.Most bizony nem erőltették meg magukat,de még hátra van a harmadik úriember és az hátha elhozza a várva várt tavaszt.
Még három hét van a feltámadás ünnepéig,addig remélem a kis,apró levelek kibújnak a földből,mert minálunk " lapival" diszitik a piros tojást és ahhoz nagy szűkség van a szép,diszes levelekre.Ezt bővebben majd a Nagyhéten irom le.

2009. március 10., kedd

Gergely nap


Március 12 -én, Gergely napján szokás volt az iskolába tojást vinni a tanítóknak, tanároknak.
Hogy mi okból tettük akkor még nem tudtuk, viszont mindenki szívesen ajándékozott minden óra előtt egy-két tojást minden tanárnak, annak reményében, hogy elnézőbb lesz majd a leckéket illetően. :) Utána pedig, ha nem vált be a taktika eléggé sajnáltuk, hogy nem használtuk inkább célba dobásra azt a bizonyos tojást.Mert bizony sokszor szórakoztunk ilyennel is, ha nem figyeltek ránk eléggé a tanítók.
Negyedik Gergely pápa, ha jól tudom ezt a napot az iskolások toborzásának, és védelmének napjává szentelte, akkor kérdéses, hogy miért nem a tanárok hoztak nekünk tojást, és miért fordítva.
De így is eléggé szórakoztató volt ahogy óra előtt ki-ki a maga kis ajándék tojásával kivonult a katedrához nagy remények közepette.
Ahol több iskolás gyerek volt bizony a készlet eléggé kimerült és kellett biztatni a kendermagost, hogy húsvétig szaporábban termeljen, mivel a piros tojás elengedhetetlen ezen az ünnepen.

2009. március 3., kedd

Egy pár szó a Nagyböjtről

A Nagyböjt,mind fogalom egy gyereknek nem egy tudatos vallási tiltás,csak beleszületik egy hagyományokhoz,valláshoz hűen ragaszkodó családba.
Ilyen módon automatikusan követtük -ha nem mindenben is- szüleink ránk hagyott szokásait. Utólag sok változáson megy át az ember,de mélyen belül mégis az marad ami:székely,és katolikus.
A nagyböjti eledelek régen sem voltak teljesen húsmentesek,de ha az arányokat vesszük sokkal kevesebb állati eredetű étel került az asztalra.
A Nagyhéten-húsvét előtt egy héttel-pedig csak kimondottan gabona,illetve zöldségféléket ettünk.
Egyik kedvenc gyerekeledel a diós,vagy mákos laposka volt.(tojás és tej nélkül készitett házi tészta)
Ilyenkor került asztalra gyakrabban a lerben hajában megsütött krumpli,olajos savanyú káposztával,és,vagy káposztalével,aszalt szilvaleves.Egyszóval méregtelenitő kúrának napjainkban sem elhanyagolható.
A böjtölés nem csak fizikailag hasznos, lelkileg,szellemileg egyaránt elökészit a Húsvétra.

2009. február 23., hétfő

Tatárjárás,téltemetés,húshagyat

Szombat délelőtt egyik kolléganőmmel megnéztük a Csiki Székely Múzeumban megrendezett Tatárjárás cimű kiállítást.A harcosok,lovak szerszámainak egy -egy megmaradt példánya,meg a történelmi dokumentumfilm vetítés , a nyílvesszők suhogása eléggé illusztrálta azt a régi kort,amiből a csodával határos módon maradhattak meg túlélő őseink,akiknek a leszármazottai lennénk.
Ahogy kijöttünk a múzeumból vidám zene fogadott,ugyanis a farsangtemetési népszokásokat mutatták be a környező faluk csoportjai.A városi Tanács előtt jókora tömeg gyűlt össze,és végigcsodáltuk ezt a különleges "télégetést" A tél szimbólumát egy szalmabábut égettek ,a sirató asszonyok siratták,csupa móka,kacagás ,igazi kellemes farsangi élményt nyújtott.
A mi gyerek,és fiatal felnőttkorunk a régi átkos rendszerre esett,így csak a szüleink elbeszéléséből ismertük a régi ,szép népszokásokat,amik a '89 es évek után részben visszaállíttattak,de már egy maibb formába.Ilyenek a kosarasbálok is,amiket napjainkban is szerveznek.Egy kosarat megraknak étellel-itallal,és a falusi,akár városi kultúrtermekben összegyűlnek,esznek,isznak,mulatnak.
A húshagyókeddhez is minden katolikus vidéken kötődik valamilyen ünnepség,vagy szokás.
Gyerekkoromban a szüleim húshagyatolni rokonokhoz,szomszédokhoz mentek .Ilyenkor "pánkót",fánkot sütött édesanyám ,és egy tányérra még melegen felrakta, egy szép damaszt szelvéttel átkötötte,úgy hogy a kezében tudja vinni.Nagyon kedves kis csomag volt,akár egy kosárka.És ott eltöltöttek egy kellemes estét,majd vigyázva,nehogy éjfél után már megegyék a zsíros ételt,mert már másnap kezdődik a nagyböjt.
A hamvazószerda utáni "kövércsütörtöknek" nálunk nem volt akkora jelentősége,csak módot adott arra,hogy a keddről megmaradt húsos ételeket büntetlenül elfogyaszthassák.
A nagyböjti idő alatt minden pénteken imádkozást csináltak ,minden alkalommal más-más háznál gyűltek össze,és imádkoztak,énekeltek,így készültek a Húsvét ünnepére.

2009. február 20., péntek

Árnyék

Mostanáig,csak a békés,dolgos hétköznapokat irtam le,de ha átfogóbb képet szeretnék megmutatni,az árnyékos oldaláról is mesélek egy kicsit.
A szüleim fiatal korában az az a negyvenes-ötvenes években a bálok,táncmulatságok mindig elég komoly verekedéssel végződtek. Többek közt a bicskáról is hires volt a felcsiki legénység.
Minden évben több halálesetet is okozott a virtus . Az én lánykoromra valamelyest visszafejlődőbe volt,habár láttam én is véres,menekülő legényt végigrohanni az utcán.
A táncban,bálban bármi okot adott verekedésre az erre hajlamos fiataloknak,elég volt egy ferde pillantás,vagy ha a szomszédos faluból jöttek át a legények udvarolni a falubéli lányoknak.
Ilyenkor kint a kapuban is megvárták amig kijön,és nem egyszer komoly verekedéssel végződött az udvarlás.
A későbbi évekbe az iskola meg a munkahelyek nagyban hozzájárultak a másság elfogadásához ,
és a békésebb szórakozáshoz.

2009. február 15., vasárnap

Régi gyemekjátékok

Az iskolai nagy követelmény ,a tévé meg a számítógép a gyerekek elég sok idejét elrabolja,ami nem mindig az ő hasznukat szolgálja.
Egyértelmü,hogy ez egy olyan fejlődési folyamat,amit nem lehet,de nem is kell visszafordítani,hiszen a modernizáció magában foglal sok hasznos tényezőt is .
Csak a játékokat hiányolom(nem a virtuális játékokra gondolok) ,és a gyerekzsivalyt,főleg a hideg,téli napokon.
Egészségtől kicsattanó ,kipirult arccal ,mondhatni az egész falu gyerekserege kint szánkózott,vagy korcsovázott a domboldalba Az éles szél az arcunkba vágott ,lent a völgybe pedig egy nagy kupacba estünk ,és sokszor volt sirás a nagy hancurozás után.( A korcsova hasonlít a szánkóra,15-20 cm magas és fa talpon csúszik.Nem csak játékszer volt ,a vizes csebret (csöbör)azon húzták télen az állatok itatására,meg a disznóvágásnál is nagy hasznát veszik még napjainkban is)
Az Olt vastagon befagyott jegén is volt lehetőség a játékra,ugyanis,akinek nem volt"gilicse"(a korcsolya régies megnevezése) az bakancsba is tudott síkurázni .(csúszkálni)
A korcsolya,mind sport most is honos az időjárási viszonyoknak köszönhetően.
Tavasszal a kislányok "szökdösőkötőztek"(ugróspárga),két gyerek hajtotta körbe a spárgát ,egy meg ugrált rajta és sorolták a neveket,amelyiknél elakadt az ugró az következett:Piri,Feri,Sári,Kati.......
A nyári kedvenc játékaink egyike a virágnevezés volt.Mindenki kapott egy-egy virágnevet,de nem ismerhették egymás nevét,csak a kertész.Volt egy angyal meg egy ördög vásárló és szerre kérték ki a virágneveket.Amelyik virág nevét kitalálták azt elvihette valamelyik vásárló,persze az ördöghöz nem szívesen csatlakoztak a "virágok"
Az őszi pityókaszedés nem annyira lányos játéka a bakugrás volt ,amit mi leánykák is szívesen játszodtunk,pedig sokszor elég durvára sikeredett.
Egymás után lehajolva ,egymás lábát átölelve kellett lábon maradni minél hosszabban,miközben a többi gyerek nekiiramodva felugrott a hátunkra.Ez is csak kupacban végződött,hol nevetés,hol sírás követte.
Labdázás,kergetőzés,bújocskázás most is ismert,csak akkor 20-30 gyerek játéka ,zajongása olyan élethűvé tették az utcákat,meg a "porondokat" (nagy füves helyek,azóta beépítve)
Bizonyára a mai generáció is nosztalgiával fog emlékezni évek múltán egy-egy divatjamúlt cyber játékra.

2009. február 11., szerda

Tollfosztó kalála

A leánygyermekkel megáldott családok libákat is tartottak,hogy a pihetollból megtölthessék a hozományhoz nélkülözhetetlen párnákat,meg derékaljat. Az Olt vize mindig tele volt a sok gágogó jószággal,és nem egyszer kergetett meg kislány koromban eme tollasállat sziszegő családapája.
Az össze gyűjtött libatollat a hosszú téli estéken pedig lefosztották az asszonyok,azaz a szúrós részről lefejtették a pihéket.Minden asszony ölébe vett egy-egy szitát és abba rakta bele a megfosztott pelyheket,és közben körbe ülve beszélgettek,de csak halkan,mert hanem kifújták az edényből a tollakat.
Ilyenkor "cukros törökbúzát" főztek,isteni finom!
A kukoricáról nem tudom ,milyen módszerrel a héját lesúrolták ,és főzték egy fél napig bő vízben cukorral.Langyosra hűlve tálalták, mindenki a kezébe kapta egy-egy pléhtányérban.
Hogyha a húsvét előtti hetekben-nagyböjtbe-került sor erre a kalákára,tálaltak fel még aszaltszílvát is,szintén megfőzve .Olyan csodás ízek voltak,annyira természetesek ,én próbáltam felnőtt koromban ezeket az ételeket elkészíteni,de nem az az élmény volt,mint akkor gyerekkoromban amit a térdemről,egy bádogtányérból kanalaztam be.

2009. február 10., kedd

Lakodalom van a mi utcánkba





Édesapám régi iratai közt leltem meg egy kis noteszt,ami az ő verseit ,mondókáit tartalmazza,de sajnos egy részét nem találtam meg. Abban van egy kis versike,amit egy rokon lány esküvőjére irt,és amit én kellet elszavaljak a fiatal pár köszöntésére. Akkor szokás volt a család fiatalabb tagja verssel köszöntse a frissen esküdt párokat. Előbb a lakodalom,és az azt megelőző szokásokat próbálom leirni.
Régen az esküvőt mindig vasárnap tartották,ezzel is ünnepélyesebbé téve azt,meg hogy több idő is volt az előkészületekhez.Egy héttel előtte volt a laskacsinálás,ahol az asszonyok házi tésztát gyúrtak,és un bordáslaskát csináltak,ami a tyúkhúsleves szerves része minálunk.
Csütörtökön a legény barátok kimentek az erdőbe és szép,magas fiatal fenyőfát vágtak,azt énekszóval a két külön készülődő lakodalmas házhoz vitték,ahol a lányok szépen papirrózsákkal diszitették s mindkét szülői ház kapujára felszegezték.A fiú felőli kapu fölé diszes táblára felirták:Isten hozott,mig a lány felőli táblára:Isten veled.


Pénteken a rokonok és komák kosarakkal megrakodva mentek a "lakadalmas házhoz" a kosárba frissen vágott tyúk,tojás,liszt,olaj és más élelem volt,amivel besegitettek a család kiadásaiba Ezeket a hozzávalókat szombaton kezdték elkésziteni mindkét háznál külön-külön.
Disznót,vagy borjut is vágtak,amiből inycsiklandozó ételeket készitettek.Szombaton a szomszédok kenyeret és kürtőskalácsot is sütöttek,tehát az illatok eléggé csalogatóak voltak.
Vasárnap reggel felöltöztették a menyasszonyt és várták az elököszöntő legényeket,akik a legényes háztól jöttek ünneplő ruhákba ,mintegy biztonságképpen hogy telefon hiányában megbizonyosodjanak az indulás idejét illetően.Amig az egyik legény verset mondott,addig a többinek lopnia illett olyan apróságokat,ami amúgy is a menyasszony hozományát képezte,még malacot is loptak,és majd az ajándékozásnál illően bemondatták.
A legények távozása után nem sokkal zeneszóval jött a legényes násznép,hogy kikérje a menyasszonyt.Viccesen előre egy öregasszonyt vittek ki neki,és érthető módon a vőlegény nem őt választotta.A menyasszony a búcsuzót miután elmondta,apró örömkönnyek közt indultak a templomba,ki-ki a saját násznépétől kisérve.
Ott a mindmáig meglévő ceremónia után az ifiú pár együtt,de a násznépe most is külön ,zeneszóval vonultak a legényesházhoz,ahol a menyasszony illően köszöntötte az új szüleit.
A leányos ház vendégei visszamentek a lányosházhoz ,és ott mulattak,mig a fiatal pár ott maradt ,és a lakodalom most vette kezdetét.
Az "elsőasztal" után beszedték az ajándékot,ahol név szerint kis köszöntővel a gazda köszönte meg mindenkinek az ifiú pár nevében a nem csekély ajándékot.
Éjfél körül a fiatal pár elvonult,a leányos házhoz,ahol szintén ajándékszedés és ugynevezett kontylé elkinálása után,már menyecske ruhába öltözve ,kendővel a fején tért vissza az ifiú ara,és ezzel kezdetét vette a reggelig tartó dinom-dánom.
Reggel mindenki hazament az állatokat ellátni,pihenni,és délután újra összejöttek a visszahivásra,a sok maradék étel elfogyasztására.

2009. február 6., péntek

Csonkatorony,Feneketlen Tó




















A fent  látható templom kb az 1330-as években épült,ahová imádkozni jártak nem csak a mi falunkból,de a szomszéd faluk lakói is. A mostani templom már bent épült a faluba.
Orbán Balázs a Székelyföld leírásában gyönyörűen leírta a templom melletti Feneketlen Tó legendáját is. Idézem:
" A régi templom romjai által koronázott domb déli aljában kies völgy közepén van a Feneketlen Tó.Ezen 70 lépés kerületű víztükör,egyike a legdúsabb és legszebb forrásainknak,közepén buja tenyészetű vízinövényekkel,apró égerfákkal benőtt úszó szigetecske van,mely a szél fuvalmára most ide,majd oda úszkál,forog és lengedez csudás bokrétaként,gazdag színezetü virágcsokraival..."
"A közeli templomból elveszett a harang ütője.Az előljáróság a keresésére indulván betért a harangozóhoz,kinek a háza a tó helyén állott. A harangütőt a harangozó lopta volt el,ágya alá rejtvén,midőn a keresők mondanák,hogy adja elő,ő azt felelte: Süllyedjek el,ha láttam,de alig mondták ajkai ki a szemtelen hazugságot és átkot,hogy a talaj azonnal inogni kezdett,s alig menekültek el az előljárók.A harangozó és háza elsüllyedvén e tó keletkezett a helyén,sőt még most is lehet a hamis eskü miatt lelki nyugalmat nem találó harangozó jajveszékelését éjjelenként hallani.."
Hogy mi volt ebből igaz nem tudni,de azóta is úgy csúfolták viccesen a falu lakóit :
Tolvajok,tolvajok,elvitték a nagyharangot,bedugták a Nagyhíd alá,tolvajok!
Ez csak egy humoros versike,minden községnek voltak hasonló kicsúfoló versei.

A fotókat Teutsch Alpár készítette

2009. február 5., csütörtök

Fent a világ tetején



Ha nem is a világ tetején ,de a havason már jártam egy alkalommal olyan 10 -12 éves koromban.Anyai nagybátyám gyűjtő volt abban az időben,na nem műgyűjtő,hanem a pásztorság volt az ő becsületes munkája.Hogy ,csak úgy mentünk,vagy valami céllal tettük meg azt az utat azt nem tudom,de arra emlékszem,hogy hajnali 2 órakor már a szekér zötyögött velünk fel a havas felé. .A reggeli fejésre már ott voltunk,ami nem is olyan könnyű munka,ugyanis 40-50 juhot megfejni kézzel akkor sem volt kicsi dolog.
Az esztena egy hegyoldalba volt ,kicsi házzal ,istállóval együtt elfoglalta a hegy kopárabbik oldalát..
Négy kicsi monyator gyerek is ott forgolódott a juhok körül,mikor megérkeztünk,gátolva az idősebbeket a munkába,de nagy igyekezettel próbáltak ne ott lenni,ahol épp szükség lett volna rájuk. Amikor a fejést befejezték ,kihajtották a nyájat a távolabbi legelőkre,mindig máshová ,hogy mindig ennivalót kapjanak ,Isten e gyönyörű teritett asztalán.
Miután magunkra maradtunk ,nagybátyám a sajt készités rejtelmeibe probált beavatni,elég kevés sikerrel. A kályhán hatalmas edénybe a beoltott tejet kavarta egy nagy fakanállal ,majd az igy összegyült alvadékot fehér gyolcsruhába rakta,majd felakasztotta ,hogy kifollyon a savó belőle. Az edénybe maradt anyagot felfőzte,és cukorral feltálalta nekünk gyerekeknek.Minálunk ezt zsendicének nevezik,és isteni finom.Ajánlom mindenkinek ,testnek,léleknek gyógyulására.
Nem emlékszem a többi mozzanatra,csak arra,hogy ahogy lenéztünk a hegyről az volt az érzésem,hogy a világ tetején vagyok,fent ahol az Isten is közelebb van.

2009. február 4., szerda

Házépités

Hatalmas kövekkel sorakoznak be a szekerek az udvarra. A kollektiv gazdaságba ahány fogatos volt mind besegitett a ház alapjául szolgáló terméskő behordásához.
Kemény munka.Ember és állat egyaránt kivette a részét ebből a nehéz próbatételből.
A ház épitéséhez már kellet a szakemberi tudomány,de segitség mindig volt bőven.
Egy noteszba irogatta édesapám a mindennapi kiadást,hogy ki jött segitségbe,és ki napi bérért. Gyülögettek a bejegyzések,és fogyogatott a pénz.
Úgy is volt,hogy naponta 30 embernek kellet enni adni legalább háromszor.
Kilenc éves voltam akkor,és azt hiszem már a nőiesedés első kis jelei megmutatkoztak rajtam.
Meg is kérdezte az egyik mesterember,hogy"leányka,nem loptad-e el a susztergomolyát?"
Azt hogy mit jelent akkor nem értettem,de valami olyan ami a kis domborulataimra célzott.
Nem is mutatkoztam kint az udvaron ,amig el nem végezték és el nem mentek.
Amiután a falakat felhúzták a többi munka mind az édesapám keze munkáját dicséri.
Lassú,megfontolt mozdulatai és széles munkás keze nem csak a fizikai munkára voltak hajlamosak,de az irás,olvasás sem volt idegen tőle.
Több verset is irt. A megmaradt füzetéből majd közzéteszek egy pár verset,mesét .

2009. február 3., kedd

Életre készülés

Az iskolakezdés egyik fontos darabját a hátitáskát már a nyár derekán megvették a szüleim egy pár füzettel,ceruzával. Addig próbálgattam,meg hurcoltam ide-oda örömömbe ,hogy már használtnak minősült amire szolgálatba lett volna helyezve. A korai felkelés nem okozott már gondot,mert az óvodába megtanultuk "Ki korán kel...."nem mindig aktuális tanítását.
Édesanyám kézen fogva vezetett el ama intézmény kapujáig,ahol több éven át kisebb nagyobb sikerrel tanitották nekünk az akkor fölöslegesnek tűnő tantárgyakat.
Már az iskolaudvaron barátságok köttettek,amik felnőttként is sokáig meghatározóak voltak az életemben.
Azután kettős sorba állítottak és bevittek az osztályterembe,ahol várt az élet.
Az osztálynak frissen felkent fáradtolajszaga és az ősz iskolaillata újra meghatározó volt az "illatemlékeimbe".
A bicskafaragástól cifra ,fakó kékre festett padokon várakoztak ,ha nem is a tündérmesék,de az első három tankönyv,és egy szál virág a könyvek tetején,egy szál ŐSZI BOROSZLÁN
Nem tudom a hivatalos megnevezését,és azóta ritkán találkozom ezzel a virágfajtával,de ez volt a falunk kertjeiben a legmeghatározóbb színhatás,így szeptember környékén.
Na igen,és ott az osztályterembe a tudásra és csodára szomjas gyerekseregnek ez egy reményteljes kezdés volt az elkövetkező,iskolai évekhez.
Fiatal,frissen kihelyezett tanítónőt kaptunk,aki azután is sok tudatlan kis kobakba próbálta elültetni a tudás magvait és nagy megbecsülést vívott ki e téren.
Nem annyira szorgalmas ,inkább fogékony voltam,és nem volt olyan elrettentő lecke,amit ha akadályokkal is,de sikerrel ne vettem volna.
Délbe,hazafelé akár egy méhraj,úgy zajongtunk,kiabáltunk.
Egyszóval régen is a gyerek az gyerek volt.

2009. január 30., péntek

Szénacsinálás

Ülök a kis erdei ház küszöbén,és bámulom a reggeli,párás homályból elöcsillogó napot.
Az apám kaszálló alakját ugy foglalta keretbe a Nap,akár egy gyönyörü festményt a méltó ráma.
Már jónéhány rendet bevágott,amire én felébredtem,és álmos-kócosan belekiáltottam a reggeli ragyogásba -édesapám!-
-Minnyá' menyek ,ne félj,inkább ott a kicsi gereblye s hamar palljad a rendet utánam!
De valahogyan én szivesebben ettem volna előbb,eléggé szerettem a hasamat.
Ahogy közeledett háttal a Napnak a kicsiház felé ugy ujjongott a szivem ,annyira tele volt a lelkem szeretettel és várakozással ,hogy én is elébe iramodtam,de a lábam megcsúszott a friss harmaton és becsúsztam a szénarend közé.
Ez a kis történet annyira élethüen maradt meg az emlékezetemben akár,mindha a tegnap történt volna.
Anyám később érkezett tarisznyával és kantárosfazékkal hozta az ételt.A mi kis családunk csak hármunkbol állott,azt hiszem egy csodálatos hármast alkottunk.
Reggeli után szétpalltuk a rendet,majd egy-két óra mulva,ha jó meleg volt átforgattuk a másik felére,hogy egyforma száraz legyen
Délután kicsi boglyába azaz merekjébe szedtük össze,amit másnap még egyszer szét teritettünk ,a teljes száradásig.De ez csak egy ideális eset,volt sokszor,hogy elverte az eső a szinte száraz szénát és kezdődött minden elölről.
Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni,hogy mennyi munka meg verejték kisérte a székely ember hétköznapjait.
Ezért volt szükség az ünnepekre ,amiből erőt meritett az elkövetkező nehézségekhez.

2009. január 29., csütörtök

Kender munka

A kender megmunkálása,miután learatták az
asszonyokra hárult, ami gyerek szemmel eléggé érdekes mulatságnak számított.
Akkora volt a zsivaj a kenderáztató partján, akár egy iskola tízperces szünetében napjainkban.
A levágott kenderkötegeket vízbe áztatták, jól lenyomtatták kövekkel, és ott hagyták napokra amíg meg nem érett a további munkálathoz. Az édesanyákat kísérő gyereksereg addig kergetőzött a parton,  vagy a langyos vízben békacimpókra (ebihal) vadászott.
Miután jól kiázott száradni rakták, majd szekerekkel hazavitték a kenderkötegeket.
Egy megfelelő napon, amikor nem volt sürgős mezei munka, jött a vagdalás.
Ez a munka is csak kalákában volt megszervezve, közös erővel, énekelve, beszélgetve jobban ment a munka.
A marokba fogott szálakat az egyik asszony durva vagdalón megütögette, amíg meg nem puhult, utána egy másik asszony a finomabb tilolóval addig verte, amíg megfelelően ki nem hullt belőle az ocsúja, a pozdorja.
Az idősebb, tapasztaltabb asszonyok, úgymint a nagymamám, meg Dénesné ángyi voltak a minőségi ellenőrök, bizony-bizony a hátuk mögött ki is figurázták őket, de ez is szűkséges volt a sok fiatal munkaerő közé.
A gerebenezés következett, ami egy hajkeféhez hasonló szeges, nyeles szerszám volt, azzal átfésülték az egész kitilolt szálakat, majd egy különleges csomót kötöttek rá, ami nem engedte,hogy összekuszálódjanak a télre félrerakott kötegek.
A hosszú, téli estéken ebből fontak-szőttek nem éppen a legpuhább, de annál tartósabb törülközőket, edénytörlőket, sőt még az öregebbeknek alsógatyát is.
Az anyai nagyapám is valami hasonlóban járt nyaranta a kaszálási idő alatt, és arra még harisnyát is húzott. Isten bizony a sors nem dédelgette szegényeket. Igaz káromkodásban is az élen járt,olyan kucifántos szavakat én még soha nem hallottam.Na de azt majd egy következő alkalommal mesélem el.

2009. január 27., kedd

Illatok

Nagyon erős az illat-emlékem.Egy-egy illat mindig emlékeztet arra a helyre,szituációra,amikor emlékezetes dolog történt velem,vagy arra ez érzésre ,amit akkor éreztem.
A vasárnap reggeleknek gyerekkoromban húsleves és cipőkrém szaga volt.
A vasárnapi ruhák szépen az ágyon várták,hogy felvegyük,és templomba menjünk bennük.
Mindig elvitt édesanyám,pedig még egy kicsit szivesen aludtam volna.
De a frissen pucolt ,fényes cipőcskémbe hamar elfeledtem az álmosságomat,és szaporán kopogtunk a templomba.
A vasárnapot,vagy ünnepnapot mindig kellő tisztelettel megtartották,a mezőn senki nem dolgozott bármilyen jó idő legyen.Ebéd után pedig kiültek az utca végére és nézték a járókelőket. Így találkoztak rég nem látott ismerősök,rokonok,vagy hirt kaptak felőlük valaki által.Itt beszélték meg a dolgaikat,segitséget kértek a következő heti munkájukhoz,amit legtöbbször meg is kaptak.
Mi gyerekek ott ugráltunk a felnőttek körül ,és nem voltak velünk idegesek ,csak a szomszéd Ángyó,akinek nem volt gyereke.Őtőle egy kicsit tartottam.
De,amikor meghallottuk a lányok csengő énekét lecsendesedtünk,és bámulva néztük őket.Minden nyári vasárnap délután a nagylányok szőttesbe öltöztek ,és az úton sétálva énekeltek.
Olyan egyszerre léptek,hogy a macska át szaladhatott a lábuk között.
Szépek voltak a lányok,fenségesek.Nagyon vártam,hogy én is már ott lehessek ,és énekelhessek-mindig szerettem énekelni-de amig mi oda nőttünk,már nem volt meg ez a gyönyörű szokás. Mozi volt minden délután és jó szórakozás volt az is .
Na igen ,addig ültünk az utca végén,amig meg nem éheztünk.Akkor pedig a kicsiszékekkel eregéltünk haza ,lassan,ráérősen.A patak illatát érzem most,azt a patakét,ami mellett laktam ,és a csodálatos gyerekkoromat töltöttem.Ilyen jellegzetes szaga csak annak a folyónak van,meg a partjára ráhajló fűzfáknak.

Guzsalyos

Megszeppenve figyelem édesanyám szép profilját, amint készülődik guzsalyosba.Hosszú téli estéken ez volt az legszebb foglalatosság a faluba.
Összeültek a szomszédok, rokonok egy-egy házhoz, az asszonyok kézimunkáztak, a férfiak beszélgettek, kártyáztak és közben egyikük felolvasott.
A kultúrának ez a legolcsóbb és legnagyszerűbb megnyilvánulása a hatvanas évekbe az olvasás, amelynek szeretete magától értetődően maradt meg bennünk gyermekekbe.
Tehát lesem anyám minden mozdulatát, és várom hogy elvisz engem is, vagy marad a fiók.?
A kincses fiók volt sok magányos estém megszínesítője, ha azt ideadták nem is volt körülöttem semmi, csak a csodák, amiket beleképzeltem a sok színes kacatba.
Volt abba százasszeg, régi láncosóra, szemüvegtok, meg horgolótű, színes gombok-el is neveztem őket, egyikre emlékszem Síkos Bözsikének hívták-emlékverses füzet az apámé, tehát minden ,ami kellett egy gyereknek.
És abból születtek sok szép gondolatok,meg tündérmesék, melyeket előveszek most is ,ha elégedetlenkednék valami miatt.
-Hallod-e te! gyere ,indulunk,de hojzad a leánkát es!
Na ,most nagy kő esett le a szívemről, ha az ángyom mondja hogy én is mehetek, az egyenlő volt a szentírással Ugyanis szerettem a fiókot is,de egy kicsit féltem egyedül otthon maradni.
Azon az estén olvasták az Arany ember utolsó fejezetét, szép csengő hangon,közbe-közbe  akadozva édesanyám is sorra került, én ittam a hangját, a gyönyörű tájszólásos szavait.
Bár most is olvasna nekem ,már sok éve,hogy az égiek olvasótáborához költözött.

anno

A régi ház ablakából a Nap éppen az asztalon hagyott reggelit melegítette,amire rá is fért ,mert a puliszka az melegen puliszka ,de a szükség törvényt bont és nekem azon a napos reggelen a hideg tejespuliszka éppen a szájam íze szerint volt.
Ez a legrégebbi emlékfoszlány ,ami most is elevenen él bennem.
Két -hároméves forma leány lehettem,édesapámék a mezőre mentek ,engem otthon hagytak,hogy a napos csirkéket etessem .
Testvérem nem volt(most sincs) így sokat voltam magamba egész pici korom óta.
És ez a Napos,puliszkás reggel ,körülötte jópár léggyel jelentette nekem a szabadságot és a világra való rácsodálkozás legelső élményét.
Igaz csak később tudatosult bennem ,hogy milyen jó dolog is úgy Istenigazában belebámulni a,semmihez sem hasonlítható falusi reggelbe ,első öntudatra ébredésem reggelére.

Előszó

Hogy mihez irom az előszót,az még kérdés,de valami itt van bennem amit most készülök leirni ,és az a valami nem más,mint a szülőfalum régi mindennapjai az én emlékeimben.
Nem lesz életrajzi regény ,sem napló,nem tudom,hogy mi is lesz valójában ,majd meglátjuk.
Kezdődjön tehát egy székely kislány élete....